Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1935)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa

helyben gondozott gyermeknek kiadatását is a kér. elöljáró­ságnál kell kérni. Ez esetben a kér. elöljáróság vizsgálattal meg­állapítja, hogy a gyermek anyagi és erkölcsi nevelése a szülőknél biztosított-e s indokolt esetben a gyermeket visszautalja. Abban az esetben, ha a gyermek nevelése a szülőknél erkölcsi szem­pontból kifogás alá esik s a kiskorú az elzüllés veszélyének van kitéve, a gyermeket »erkölcsi elhagyatottság« címén az árva­szék utalja állami gondozásba. A menhelyi gondozás költségek­kel jár. A kér. elöljáróság minden esetben vizsgálattal állapítja meg, hogy a fizetésre köteles szülők, vagy mindkét részrőli nagy­szülők a gondozással felmerült költségeket meg tudják-e térí­teni ? Ha erre képesek, a költségek közigazgatási úton végre­hajtással vagy kereseti letiltással is behajtatnak. Gyermeknyaraltatási akció. Budapest székesfőváros gyermek­nyaraltatási akcióját 1922-ben indította meg. Ez a gyermekek egészségét védő intézmény azóta szervesen bekapcsolódott a főváros gyermekvédelmi szervezetébe. Munkaköre: iskolás- gyermekek és iparostanoncok nyári üdültetése, hazai és külföldi szünidei diákcsere, az iskolai napközi otthonokban gondozott gyermekek, valamint iparostanoncok nyári kirándulásaival kap­csolatos étkeztetés, iskolai tej ellátás és a főváros diákszállóinak vezetése. Gyermeknyaraltatás (a polgármesteri IX. ügyosztály vezetése alatt). Célja a testileg leromlott, fejletlen, betegségből felépült, egészségtelen környezetben élő szegény­sorsú iskolásgyermekek üdültetése. Nyaralásra, üdülésre mind­két nembeli 8—14 éves, jó magaviseletű, egészségi és szociális szempontokból egyaránt ráutalt gyermekek ajánlhatók. Nem ajánlhatók fertőző betegségben, állandó orvosi kezelést igénylő, súlyos testi hibában szenvedő, valamint szellemileg fogyatékos gyermekek. Az ajánlást az osztálytanító vagy osztályfőnök, a szociális viszonyok megállapítását az iskolanővér, az egészség­vonatkozású megállapításokat pedig az iskolaorvos végzi. A gyer­mekek részben a székesfőváros saját kezelésű üdülőtelepein, részben a társadalom támogatásából, vidéki községekben nyaral­nak. Ez a nyaralás, a gyermekek ráutaltságának mértéke szerint, háromtól hat hétig tart. A főváros azon teljesen szegénysorsú szülők gyermekeit, kik munka és keresetnélküliségüket a kerületi elöljáróságok szegénykataszteri lapjával igazolják, teljesen ingye­nesen üdülteti. Ezzel szemben azok a szülők, kiknek, havi 200 pengőn aluli jövedelmük van, gyermekeik háromhetes nyarai- tatásáért 20 pengő, azok pedig, kiknek havi jövedelme ezt meg­haladja, 40 pengő megtérítést tartoznak fizetni. A felvétel azon­ban ezen utóbbi esetekben is, szociális szempontok mérlegelésé­vel történik. A külföldön nyaraló gyermekek szülőinek 100 pengő hozzájárulást kell fizetniük. Mint fentebb említettük, a gyerme­keket az iskolában írják össze az üdültetésre, így tehát azok a szülők, akik gyermekeiket az ismertetett üdültetésre felvétetni kívánják, forduljanak kérésükkel gyermekük osztályvezető tanítójához, illetve osztályfőnökéhez. E jelentkezésnek április hó közepéig kell megtörténnie. Az említett külföldi nya-

Next

/
Thumbnails
Contents