Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1934)
Betűsoros hivatali útmutató
226 élvezték, ezeket a B) fizetési osztálynak abba a fokozatába kell besorozni, ahol fizetésük legalább annyi, mint amennyi előbbi állásukban volt és ebben az esetben a legutóbbi fizetési fokozatban már eltöltött várakozási idejüket is be kell számítani. 4. 1. A főváros az óvónők, tanítók és tanárok egyrészét is előléptetheti a B) fizetési osztályba, de az így előléptetettek száma a szervezett igazgatói állásokkal együtt a szervezett igazgatói és tanítói, illetve tanári állások összlétszámának 10 százalékát nem haladhatja meg. Az ugyanabba a fizetési csoportba tartozó alkalmazottakat e százalék meghatározásánál, illetve az előléptetésnél nem iskolafaj szerint külön-külön, hanem együttesen kell számításba venni. 2. A B) fizetési osztályba azonban csak azokat lehet előléptetni, akiket a közoktatási ügyosztály vezetője a közoktatás- ügyi bizottságnak, illetőleg az óvónőkre és az elemi iskolai tanítókra nézve még külön az illetékes iskolaszéknek meghallgatásával kiváló működésük és kifogástalan magatartásuk alapján az előléptetésre előterjeszt. Az előléptetésnek további előfeltétele még, hogy abban csak az az óvónő, tanító vagy tanár részesíthető, aki az A) fizetési osztály legmagasabb fokozatát már elérte. 3. Az óvónők, tanítók és tanárok előléptetésük után a megfelelő fizetési csoport B) osztályának 1. fokozatába kerülnek ; fizetésük azután a kimutatásban meghatározott várakozási időközök leteltével fokozatosan emelkedik, amíg a B) fizetési osztály 3. fokozatát eléri. 5. 1. Kiváló működés és kifogástalan magatartás alapján a főváros a közoktatási ügyosztály vezetőjének a közoktatásügyi bizottság meghallgatásával tett előterjesztésére az elemi, polgári és középiskolai igazgatók, a testnevelési igazgató, továbbá a B) fizetési osztályban levő elemi iskolai tanítók, polgári és középiskolai tanárok közül előléptethet néhányat a megfelelő fizetési csoport C) osztályának 1. fokozatába; az előléptetettek a kimutatásban meghatározott várakozási időköz leteltével ennek a fizetési osztálynak 2. fokozatába lépnek elő. Az előléptetésnek további előfeltétele még, hogy abban csak az az igazgató, tanító vagy tanár részesíthető, aki a B) fizetési osztály legmagasabb fokozatát már elérte. 2. Az így előléptetettek száma a II., III., IV. és V. fizetési csoportban a szervezett igazgatói és tanítói, illetve tanári állások összlétszámának 2 százalékát nem haladhatja meg. 3. Ha a főváros olyanokat választ meg igazgatói állásra, akik már a C) fizetési osztály részére megállapított fizetéseket kapták, akkor a megválasztottak továbbra is megmaradnak addigi fizetésük élvezetében és az illető fizetési fokozatban már eltöltött várakozási idejüket is be kell számítani.