Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1942-1943, 1943-1944 (Budapest, 1943)
Bevezetés
JELENTÉS A FŐVÁROSI KÖZMUNKÁK TANÁCSA 1942-43. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS 1943—44. MUNKATERVÉRŐL. Vér és tűz borítja Európa évezredes kultúrájának empóríumait. Ez év alkonyán újból hálatelt szívvel fordulunk a Mindenhatóhoz, hogy az elmúlt év eseményeiről beszámolva, mégis nem a rombolás, hanem az alkotás munkájáról emlékezhetünk meg. Az utókor e jelentésünk lapjait forgatva, bizonyára csodálkozva, talán szinte hitetlenül fogja olvasni, hogy fővárosunkban és környékén a békés városépítő-munka zavartalanul folyt akkor, amidőn virágzó városok üszkös romjai az Utolsó ítélet képét idézik fel Európaszerte. Jelentésünk beszámol arról, hogy korábban megkezdett város- rendezési műveleteinkben lényeges előrehaladást tettünk, s a jövőbe vetett reménységünket fejezzük ki munkatervünkkel, hogy a műveleteket a következő munkaévben is folytathatjuk. Tagadhatatlan, hogy a mindinkább tornyosuló nehézségek hátráltatják az alkotómunkát, azonban jövőbeli terveink is a reális elképzelések szilárd alapján állanak. Ez évi jelentésünket kiegészítettük tanácsunk pénzügyi helyzetének ismertetésével, mely igazolja azt a meggyőződésünket, hogy az általános közgazdasági nehézségek ellenére városrendezési feladataink végrehajtását a jövőben is be tudjuk illeszteni pénzügyi lehetőségeink keretébe. Budapest, 1943. december hava. Dr. Bessenyey Zénó s. k. m. kir. titkos tanácsos , a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke. 3