Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1942-1943, 1943-1944 (Budapest, 1943)

II. Városfejlesztési építési munkálatok

Az Egressy-úti hídnak szélessége 30 m, szerkezete pedig háromtámaszú, vasbetonszerkezetű felsőpályás, két vágány részére. A híd ellenfalai ugyancsak betonból készültek. A mostani munkarész a Thököly-úti szintbeni utcajáró megszűntetése. Az áthidalás és megállóhely tervezési munkálatai folyamatban van­nak és minden remény megvan arra, hogy a tényleges építési mun­kálatokat még ez évben megkezdhetjük; és előreláthatólag a jövő év őszére befejezhetjük. Ennek a munkálatnak megkezdésével egyidejűleg el kell zárni áz Erzsébet királyné-utat, helyette azonban egyelőre szűk átjáró­val megnyílik a külső Andrássy-út. A Thököly-úti áthidalás szé­lessége 34 m lesz, olyan elrendezéssel, hogy úgy a villamos, mint a közúti forgalom teljesen el lesz választva. Ezekkel a munkálatokkal a főváros két igen fontos pontján megoldódnak a forgalmi nehézségek, vagyis megszűnik a Thököly- úti sorompó és megnyílik egy nagyjelentőségű főútvonal. J. Óbudai kislakásépítés. Óbudán a lebontott épületek lakásainak pótlására összesen mintegy 400 lakás építésére van szükség. Az anyagi nehézségek miatt az összes pótlandó lakások építését nem volt módunkban megkezdeni, s ezért azoknak részletekben történő megvalósítását határoztuk el. így az 1941. évben 100 lakásból és 40 üzlethelyiség­ből álló telep építését kezdtük meg az óbudai hídfőtől nem nagy távolságban a Szél- és Vihar-utcában e célból rendelkezésünkre bocsátott területen. E lakótelep az 1942. évben teljesen elkészült s abba a lakók már be is költöztek. Most újabb 100 lakásból álló telep építését tettük folyamatba a Körte-utcában. Ennél az építkezésnél felhasználjuk a hídfeljáró­nál lebontott épületek anyagát, új anyagok felhasználását ezáltal nagymértékben sikerült korlátozni, s ezért reméljük, hogy az anyagbeszerzési nehézségek ellenére is sikerülni fog a jövő évben ezt a lakótelepet is teljesen befejezni. Megjegyezzük, hogy ugyanezen a helyen mintegy 30 tisztvise­lői lakást tartalmazó épület építését is tervbe vettük. 4. Új strandfürdő a vizafogóUgátnál. A Tanács építési tevékenysége legújabban kibővült egy olyan mű tervének megvalósításával, mely úgy a Szentmargitsziget, vala­mint a főváros balparti északi részének lakossága szempontjából igen nagy jelentőségű. A szigeti strandfürdő ugyanis a néhány 13

Next

/
Thumbnails
Contents