Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1940-1941, 1941-1942 (Budapest, 1941)

I. Általános rész

A termelési lehetőségeken kívül rá kell mutatnunk még arra is, hogy az anyagok szétosztása is megfelelő előrelátással biztosítandó. A legcélravezetőbb berendezések létesítése a ro­kon tényezők együttműködését teszi szükségessé. E vonatko­zásban csak egy példára akarunk hivatkozni: a közelmúltban és a jelenben a cementhiányt a szállítóeszközök hiányossága okozta, ami talán teljes mértékben elkerülhető lett volna, ha a felsőgallai cementgyár a dunai szállításra is berendezkedik. A tudvalevőleg elsősorban építőipari kikötőnek szánt budapesti északi kikötőnek tervezése idején ily irányban kezdeményező lépéseket is tettünk. A kikötő megvalósítása azonban, sajnos, több irányban nem találkozott a kellő megértéssel és támoga­tással, megvalósítása ezért késlekedett, s csupán az ügynek a székesfőváros részéről történt lelkes fölkarolása révén kerülhe­tett legújabban a kikötő megépítése a megvalósulás állapotába. A távolabbi környék hivatásának és rendeltetésének eldön­tése után úthálózatának a fővároséval és az országos úthálózat­tal, továbbá a vasúti hálózat célirányos kifejlesztésével való összhangbahozatala lesz mindenesetre a legelső teendő, ami lehetővé fogja tenni, hogy az e területen fekvő községek részére a maguk eddigi életlehetőségeinek további biztosítása és fejlesz­tése mellett, — ami alatt elsősorban a mezőgazdasági művelést értjük — új fejlődési lehetőségek nyíljanak. A távolabbi kör­nyék fejlesztésének irányvonalát a szükséglet által indokolt lakótelepülések céltudatos irányítása, nem indokolt esetben pedig korlátozó beavatkozás mellett a fentebb előadott célpon­tok szerint kell vezetni. Mondani is fölösleges talán azonban, hogy mindezen feladatok megoldását olykép kívánjuk végre­hajtani, hogy a tájkép szépsége, mely nemcsak fővárosunknak, hanem környékének is nagy értéke, necsak sérelmet ne szen­vedjen, hanem az alkotásokkal minél jobban érvényesüljön. Elérkezett az ideje annak is, hogy a környéken eddig szer­zett bő tapasztalatok alapján s az alapműveletek (főútvonal­hálózat megállapítása, beépítésre szánt területek kijelölése) el­végzése után a környékre az Építésügyi szabályzatot megalkos­suk. Az alapvető kérdések eldöntése után el fogjuk készíteni a Szabályzat tervezetét és mielőbb megkezdjük annak tárgya­lását. Tudomásunk szerint az országos szabályrendelet terve­zete tárgyalásra készen fekszik a Belügyminisztériumban. A kör­nyéki Építésügyi szabályzat tervezetét mindenesetre oly széles mederben kívánjuk letárgyalni, hogy az az országos rendelet tervezetével összhangba kerüljön, ha az országos rendelet korábbi kibocsátása akadályokba ütköznék. 7

Next

/
Thumbnails
Contents