Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1940-1941, 1941-1942 (Budapest, 1941)

II. Építési munkálatok

pályázatot hirdettünk s a legjobb tervek tervezőit a kiviteli ter­vek elkészítésével megbíztuk. A kiviteli tervek alapján egyelőre 100 lakást tartalmazó épületcsoportra versenytárgyalást tartot­tunk s az építkezést a közeljövőben megkezdjük. Ez év folyamán a nt. Tanács elhatározta, hogy a lánchídi aluljáró melletti, az Eötvös-tér és Akadémia felőli lehajtást nehézkessé és veszélyessé tevő régi támfalrészeket át fogja épí­teni. Erre a munkálatra a Tanács 1942. költségvetési évben fede­zetet fog biztosítani. A jövő évben kívánjuk ezeket a támfai- építési munkálatokat végrehajtani. Tanácsunknak régi feladata és terve, hogy felépíti az Óbu­dán, a Bécsi-út mentén e célra megszerzett telken az Árpád- emléktemplomot. A mai idők ily emlékmű felállítására, mely méltó lehetne honszerző ősünk nagyságához, természetesen nem alkalmasak, mindamellett szükségesnek tartjuk, hogy a terve­zett emlékmű körüli területet rendezzük s kertészetileg kiké­pezzük. E célra 30.000 P-t irányoztunk elő. A Szent Margit-szigeten ez év folyamán a fövenyfürdő terü­letét nagy mértékben bővítettük, s az öltözőépületet nagy­kiterjedésű zuhanyozóhelyiséggel kiegészítettük. A fokozott thermálvízhasználat szükségessé tette, hogy új forrást nyissunk meg a szigeten. A fúrást meg is kezdettük a sziget felső részén a Pest felőli oldalon, s az eddigi tapasztala­tok jó eredménnyel kecsegtetnek. A Szent Margit-szigeten, a szabadtéri színpad melletti óriási platánfa alatt fogjuk nemsokára a magyar feltámadás nagy har­cosának, Urmánczy Nándornak emlékpadját felállítani. A pad szobrászmunkáit Füredy Richárd készíti. Támogatásunkkal jelent meg Rexa Dezsőnek a Margit­szigetről költői lendülettel, s nagy történelmi felkészültséggel megírt, s szép fényképfelvételekkel díszített könyve. A Ferenc József-téri fel­hajtok átépí­tése. A tervezett Árpád emlékmű, területének rendezése. Margitsziget. Strandfürdő bővítés. Űj forrás. Urmánczy - emlékpad. Rexa Dezső könyve. 15

Next

/
Thumbnails
Contents