Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1939-1940, 1940-1941 (Budapest, 1940)
III. Különleges feladatok
III. KÜLÖNLEGES FELADATOK. Közművek. Lakásépítés előmozdítása. Lakóház terv- pályázat és vándorkiállítás. 1. Bár közvetlen törvényes feladataink körébe nem tartozik a környéki területnek közművekkel való ellátása, mégis elkerülhetetlen, hogy ezzel a kérdéssel behatóan ne foglalkozzunk, annál is inkább, mert sem az általános, sem a részletes rendezési tervek a köteles gondos előrelátás mellett nem készíthetők el annak a feltételezése nélkül, hogy a legfontosabb közművek: az ivóvíz-ellátás és szennyvízelvezetés kérdése miként fog megoldást nyerni. Ezért beható tanulmány tárgyává kívánjuk tenni a közművek létesítését, elsősorban műszaki szempontból, die vizsgálatunkat ki akarjuk terjeszteni a közigazgatási és pénzügyi szempontokra is, hogy a megvalósítást ezek tisztázásával is előmozdítsuk. 2. A lakásépítés előmozdítása úgy közegészségi, valamint közgazdasági szempontból elsőrendű fontosságú, s ezért az építési tevékenységnek helyes irányba való terelését egyik legfontosabb városrendezési ténykedésünknek tartjuk. Igen hatékony s szinte nélkülözhetetlen tényezőnek bizonyult úgy a Lakástermelés, valamint a városrendezési tervek megvalósíthatása terén a helyesen alkalmazott rendkívüli házadómentesség. Elérkezettnek látjuk ,az időt, hogy a rendkívüli házadómentesség a környéki területen is a fővárosban kialakult elvekhez hasonlóan alkalmaztassék. A rendkívüli házadómentesség hatásának kérdését egyébként általános tanulmány tárgyává kívánjuk tenni, hogy az e tekintetben egymásnak sokszor élesen ellentmondó vélemények tisztázást nyerjenek. 3. A környéki építkezések színvonalának emelése végett a múlt év folyamán tervpályázatot hirdettünk. A beérkezett értékes anyagnak könyvalakban való feldolgozása folyamatban van, s azt legközelebb kibocsátjuk, hogy az értékes eredmény közkinecsé váljék. Az egészséges lakás, szép városkép és célszerű telekkihasználás érdekében további tervpályázatot is kívánunk tartani s az elérendő cél megvalósítása érdekében a már régebben tervezett, de tőlünk független gátló körülmények 14