Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1923-1927 (Budapest, 1928)

I. Városrendezés - városszabályozás

12 Sasadi-úttal párhuzamosan haladó 35 m. széles út, valamint a 4 öl széles Rozmaring-utca és az ezekre merőleges irányú 15 m. széles Haraszti- s a 15 m. széles Sümegvári-utca. A Budaőrsi-útból kiágazóan a Farkasréti temetőhöz egy 25 m. szé­les szerpentin út van tervezve, amely a kelenföldi laktanya-komplexum délnyugati oldalán indul ki a Budaörsi útból, összefüggésben a Délivas- útnak a jövőben a kocsiközlekedés érdekében megfelelő magasságban ki­építendő aluljárójával. Ezzel a megoldással a 25 m. széles szerpentinét szerves összeköttetésbe jut a Lenke-útból kiágazó 25 m. széles útvonallal. E szerpentinvonal emelkedése egyenes szakaszaiban 5 százalékot, for­dulóiban pedig 4 százalékot meg nem halad. A csapadékvizek levezetése céljára a Dajka Gábor-utca és az imént említett 25 m.-es szerpentinét metsződésében levő háromszögű térből kiinduló és átlós irányban egészen a tervezett 35 m. széles főútvonalig vezetett 15 ni. széles út, vagy esetleg maga a Dajka Gábor-utca fog szolgálni. A székesfőváros tanácsa javaslatában jelzi, hogy a terv elfogadása esetén elsősorban a Budaőrsi-útból kiinduló és a régi dűlóutak nyomán haladó felvezető utak megnyitására fog törekedni. A szabályozás keretébe vont terület beépítési módját illetően az a javaslat, hogy a vidék a Vili. övezetből a VI. övezetbe osztassák be. Az útóbbi övezet építési módja nem zárja ki azt, hogy a terven feltüntetett célszerű csoportosítással kisebb, zártsorú épülettömegek, illetőleg ikerhá­zak is építhetők legyenek. Szociális szempontból jelentősége van e javas­latnak azérc, mert a kisebb tőkéjű polgárságnak megadja a módot, hogy egészséges hegyi vidéken igényeinek megfelelő szerény keretben alapít­hasson magának otthont. Emellett az épületek csoportosításával bizto­sítva lesz az is, hogy tűzfalak takaratlanul ne maradjanak. Részünkről a szabályozási tervet a helyszíni viszonyok tüzetes meg­ismerése után tárgyalás alá vettük és azt, mint általában sikerült megol­dást, elfogadtuk a következő módosításokkal: 1. A Dajka Gábor-utca szélessége a Budaőrsi-úttól a vidéket átszelő főútvonalig 20 m., ez útvonaltól a Sasbegyi-útig pedig 15 méter széles legyen. 2. A Rozmaring-utcának a Budaőrsi-útból kiinduló kezdőszakasza, mostani helyén meghagyandó, mert a székesfőváros tanácsa által terve­zett áthelyezéssel több értékes épület kisajátítása válnék szükségessé, amit nem látunk eléggé megokoltnak. 3. Ugyancsak meghagyandó a jelenlegi helyén, de 28 méterre kiszé­lesítve, a Budaőrsi-útnak a Rozmaring-utca betorkolásánál levő szakasza, mert a tervezett útáthelyezés jelentékeny költségeket igényelne és emel­lett az ottani ingatlanokat nagy mértékűn megcsonkítaná. Ennek az útsza­kasznak egyrészt a kaszárnyánál kiinduló szerpentinét torkolatánál, más­részt a Pannonhalmi-út torkolatánál már be kell kapcsolódni az új sza­bályozási vonalba. 4. Kívántuk, hogy a szabályozás alá vett vidék középső részén, neve­zetesen a Pannonhalmi-út felső végén levő 25 m. széles szerpentin-út és a 10 m. szélességben tervezett utak által határolt területtömbön park léte- sítessék. 5. A beépítési módot illetően hozzájárultunk ahhoz, hogy a vidék

Next

/
Thumbnails
Contents