Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1923-1927 (Budapest, 1928)
Bevezetés
8 vasutaknál, valamint a m. kir. Folyam- és Tengerhajózási R.-T.-nál is megindultak a káros füst megszüntetésére a kisérletek. Ha rendelkezésünk teljes eredményességéről még nem is számolhatunk be, de úgy véljük, hogy aránylag rövid időn belül a gyári üzemeket a több helyen már bevezetett füstmentes tüzelés gazdasági előnyei is erősen sarkalni fogják a mulasztás pótlására, és a gyárosok előkelő társadalma nem fogja a hatósági kényszereszközök alkalmazását bevárni, amelyet mulasztás esetén az elöljáróságoknak szigorú kötelességük megtenni. Az építkezés terén ezúttal is a szigorú rend megvalósítása volt törekvésünk. Igen sajnálatos tünetként kell azonban megállapítani, hogy az építésrendőri áthágás és mulasztás igen gyakori eset. Iparkodásunk főleg a szabályellenesség megelőzésére irányult, mert az építkezések szabályellenes végrehajtása után a kérdés rendezése a legtöbb esetoen már csak a kisebb mértékben hibás, laikus építtető anyagi terhére oldható meg. Az építésrendőri szabályellenességek megelőzésére hatékony eszköz lehetne a kerületi mérnök-személyzet részéről gyakorolt szigorú ellenőrzés, de — sajnos — a megelőzés ezen az úton nem valósítható meg, mert az elöljáróságoknál a mérnöki személyzet igen kis létszámú. Lényeges lecsökkentés lenne azonban a jogbiztonságot veszélyeztető építésrendőri áthágások eseteinél elérhető, ha a mérnöki kamara választmánya a neki tudomására adott súlyosabb esetekben az ezeket elkövető szakemberek fegyelmi vétség alá eső ténykedése felett szigorúan, végső esetben az építési gyakorlat eltiltásával Ítélkeznék. Ez alkalmas lenne a szabályellenességre hajlóknál is a törvényes rendelkezések betartására. A mérnöki kamarának több ily esetet tudomására hoztunk. Az építésrendőri áthágások ugyanis a legtöbb esetben az ily építkezési rendelkezések be nem tartására hajlamos szakemberek ténykedésére vezethetők vissza. Az ügyvédnél szigorú következményt von maga után, ha ügyfelét nem gondos ténykedésével anyagi romlásba viszi. Az igazság úgy kívánná, hogy az építkezést végrehajtó szakember is a szabályellenes ténykedésével okozott vagyoni hátrányért vagyonilag is felelőssé tétessék. Hiszen egy nagyobb építésrendőri szabályellenesség elkövetése az építtető teljes anyagi romlását is előidézheti. Reméljük, hogy szigorúan következetes eljárásunkkal, a mérnöki kamarának igazságos törekvésünkben való hathatós segítségével, valamint a kerületi mérnök-személyzet létszámának emelésével, a kirívó építésrendőri szabályellenességek lényegesen lecsökkenthetők lesznek. A székesfőváros szabályozási és rendezési terveinek fokozatos fejlesztésével, a vízcsőhálózat fejlesztése és a csatornázás kiterjesztésére vonatkozó tervekkel behatóan foglalkoztunk, valamint törvényes hivatásunk egyéb sokféle működési területén is teljes szaktudásunkkal és nem csüggedő erővel s lelkesedéssel igyekeztünk Budapest országos jelentőségű fejlődését munkálni. Kötelességünknek ismerjük e helyütt őszinte köszönetét mondani a m. kir. Kormánynak és különösen Bethlen István gróf miniszterelnök úrnak munkánk hathatós támogatásáért, valamint őszinte örömmel keli kifejezésre juttatni, hogy működésünkben a köz érdekében megvalósítani kívánt együttmunkálást a főváros Közönsége teljes megértéssel fogadta és a maga részéről is őszintén erősítette.