Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1916-1922 (Budapest, 1922)
Épitésügyi szabályzat - lakásépités előmozditása
28 rendelő véghatározat jogerőre emelkedéséről a kerületi elöljáróság a budapesti lakásügyi hatóságot értesíteni köteles. A kerületi elöljáróság, ha lebontást rendelő véghatározatának helyrehozhatatlan kárelhárítása céljából jogerőre emelkedése előtti végrehajtását rendelte el, köteles erről a Fővárosi Közmunkák Tanácsához haladéktalanul jelentést tenni és a budapesti lakásügyi hatóságot értesíteni. III. Épület lebontása uj épület emelése végett. — Előzetes elvi engedély. 3. §. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa épületnek uj épület emelése végett (1. §. 2. p.) kért lebontására csak akkor adhat előzetes elvi engedélyt, ha az uj épület emelését lakásszükség enyhítése, városfejlesztés, vagy egyébként a közérdek szempontjából indokoltnak Ítéli, ha az épületben legalább kétszer annyi lakóhelyiséget lehet elhelyezni, mint amennyi a régi épületben volt — és ha az építtető az építési költség 20°/0 át tevő készpénzbiztositék letételére kötelezi magát annak biztosítása végett, hogy az építkezést a hatóságtól megszabott időben megkezdi és befejezi. 4. §. A lebontásra előzetes elvi engedély iránt beadott kérvényben egyúttal az uj építkezésre vonatkozó elvi engedélyt is kell kérni. A kérvényhez csatolni kell az építkezés tervét, meg kell jelölni az építési költség előrelátható összegét és ki kell jelenteni a biztosíték letételére irányuló kötelezettség (3. §.) elvállalását. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a kérelemről a budapesti lakásügyi hatóság közben- jöttével tartott helyszíni szemle után e hatóság meghallgatásával határoz. Határozatában megállapítja a biztosíték (3. §.) összegét, valamint az uj építkezés, illerőleg a bontás megkezdésének és befejezésének idejét. Az építkezés, illetőleg a bontás megkezdése idejének megállapításában a bérleményre fennálló rendes felmondási időt is figyelembe kell venni. A határozatról a bontásra megszabott idő megjelölésével a lakásügyi hatóságot is értesíteni kell. Rendkívüli méltánylást érdemlő indokolt esetben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az építkezés megkezdésére vagy befejezésére kivételesen halasztást adhat. Biztosíték. t 5. §. A biztosítékot a Fővárosi Közmunkák Tanácsa letéti pénztárába kell a helyhatósági építési engedély kérése előtt befizelni. A biztosíték felét az uj épület tető alá jutása után, másik felét pedig a használati engedély kiadása után az építtető részére, kérelmére, vissza kell adni. Ha az építtető a bontást vagy építkezést a megszabott időben nem kezdi meg vagy nem fejezi be, a biztosítékot vagy még letétben lévő részét elveszti. Az elveszett biztosítékot a székesfőváros területén történő hatósági építkezés céljára a Fővárosi Közmunkák Tanácsa külön alapként kezeli. IV. Épületrész lebontása emeletráépítés végett. Emeletráépítés esetében az előzetes elvi engedély megadásának kérdését (3. §) tekintet nélkül az uj épületrész (emelet) lakóhelyiségeinek számára kell eldönteni. Egyebekben az uj épület emelésére megállapított szabályokat (3 — 5. §.) emeletráépítésre is megfelelően alkalmazni kell, a mennyiben a ráépítést lakás, iroda, műterem, üzlet vagy emberi tartózkodásra alkalmas más helyiség, vagy ezek mellékhelyisége céljára használt épületrész lebontása nélkül nem lehet végrehajtani. V. Helyhatósági építési engedély. 7. §. A helyhatósági építési engedélyt a székesfőváros Tanácsa a fennálló jogszabályok értelmében csak akkor adhatja meg, ha az építtető a Fővárosi Közmunkák Tanácsának jogerőre emelkedett előzetes elvi engedélyét és a biztosíték letételét igazolta. A székesfőváros Tanácsa a helyhatósági építési engedély tárgyában hozott véghatározatát a fellebbviteli határidő lejártával akkor is köteles a Fővárosi Közmunkák Tanácsához felterjeszteni, ha nem fellebbeztek ellene. VI. Helyhatósági bontási engedély. 8. §. Épületnek vagy épületrésznek az 1. §. 2. p. alapján való lebontására a kerületi elöljáróságtól kell a helyhatósági engedélyt kérni. Az engedélyt csak akkor lehet megadni, ha az építtető: 1/a Fővárosi Közmunkák Tanácsának jogerőre emelkedett előzetes elvi engedélyét, a biztosíték letételét és a helyhatósági építési engedély (7. §.) elnyerését igazolta és 2. a bérlőnek a felmondás elfogadásáról közokiratban kiállított nyilatkozatát, vagy a bíróságnak a felmondást érvényesnek kimondó jogerős határozatát bemutatta. Ha a lebontást a megszabott határidőben meg nem kezdik? vagy be nem fejezik, a megadott előzetes elvi engedély, az építési és bontási helyhatósági engedély hatályát veszti.