Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1912, 1913, 1914, 1915 (Budapest, 1913, 1916)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1912 - X. Vegyesek

91 E hirdető bódék engedélyezését a székesfőváros javaslatba is hozta, részünkről azonban a közterületek átengedése kérdésében az elhatározást függőben kivántuk tartani addig, mig a hirdető bódék épí­tési terveit be nem mutatják, mert e bódék felállításánál a forgalmi és szépészeti érdekekre egyaránt gondos figyelmet kell fordítani. Ezzel szemben a székesfővárosi tanács újabb előterjesztésében utalt arra, hogy egyelőre csak a bódék helyeinek kijelöléséről van szó, mig az a további kérdés, hogy a bódék milyen kiképzésüek legyenek, később, általánosságban lesz eldöntendő. A székesfővárosi tanács a maga részéről is nagy súlyt helyez arra, hogy a szóban levő hirdető bódék, melyek előreláthatólag hosszabb ideig fognak a közterületeken állani, olyan kivitelben készüljenek, mely a szépészeti követelményeket teljesen kielégítse és a nyilvános kritikát kiállja. Éppen ezért a székesfővárosi tanács abban állapodott meg, hogy az építési terveket nyilvános pályázat utján szerzi be és a pályázat ered­ményét velünk közölni fogja. E megnyugtató felvilágosítások után a Pálffy-téren és az Andrássy- uton kiszemelt közterületek igénybevételéhez hozzájárulásunkat elvben megadtuk, ellenben a Ferencz József-rakparton kiszemelt hely tekinteté­ben elhatározásunkat továbbra is függőben hagytuk, annyival inkább, mert hirdető bódénak itt tervezett elhelyezése ellen forgalmi szempont­ból aggályok merültek fel. * * * A hirdetés ügyének a székesfőváros saját kezelésébe történt bevonásával áll kapcsolatban a székesfővárosi tanácsnak az a további javaslata is, hogy a főváros főbb útvonalain levő fák körül alkalmazott védőrácsok hirdetési czélokra legyenek felhasználhatók. A bemutatott terv szerint a favédő rácsokra vaspléhburkolatok alkalmaztatnak és ezeken a lapokon lesznek a különböző hirdetések. A székesfőváros a saját szakközegének meghallgatásán felül kikérte a földművelésügyi ministerium illetékes ügyosztályának vélemé­nyét is és e szerint a pléhburkolatok a fák fejlődését nem gátolják —, sőt lehetséges, hogy a fák déli oldalán a nap heve következtében elő­forduló kéregrepedést megakadályozzák. E vélemény mellett szól a Károly-körut, Rákóczi-út, Kossuth Lajos-utcza és a Muzeum-körut nehány fája körül kísérletképpen már felállított ilyen hirdetőrácsok esete. Részünkről az előterjesztett javaslathoz egyelőre csak kísérletkép­pen járultunk, oly kikötéssel, hogy azok az utczák, melyeken a favédő kosarak hirdetési czélokra kísérlet gyanánt igénybe vétetnek, nálunk előzetesen jelentessenek be. Hirdetésekfa- védö kosara­kon. 12*

Next

/
Thumbnails
Contents