Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1909, 1910, 1911 (Budapest, 1910, 1911, 1912)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1911 - Bevezetés

Nagyméltósőgu Magyar Királyi Ministerium ! A z 1870: X. t.-cz. 27. §-a értelmében kötelességünk, hogy működésünkről éven­ként jelentést tegyünk. Midőn e kötelességünknek az 1911-dik évre vonatkozólag elegettenni kívánunk, legelőbb is sajnálattal mutatunk reá arra a tényre, hogy a székesfővárosban az utolsó I—2 év alatt tapasztalt nagyarányú építkezési kedv 1911-ben elérve tetőpontját; azóta folyvást csökkenőben van. A lakásszükséglet terén túltermelésről ugyan szólani nem lehet, mégis a nehéz pénzviszonyok nyomasztó hatásával a vállalkozás nem képes megküzdeni. Kevés a remény arra, hogy hamarosan kedvező fordulat álljon be. És azon aggályos tünettel szemben, hogy a lakásbérek magassága máris szinte túl­haladja társadalmunk zömének teherbírását, — hogy másrészt az anyag árának és a munka bérének emelkedő irányzata változatlan maradt, épp úgy, mint az életviszo­nyoknak más téren is tapasztalható általános drágulása, nem találva kiegyenlítést a keresőképesség arányos fokozódásában: az építési kedv számára egyelőre csak abból lehet némi biztatást remélni, hogy a jelzett viszonyok között a fejlődés zavar­talan menetének leszámítolásával kialakult magas telekáraknak kell engedniük. Feltételét látjuk ebben ama fel nem adható törekvés sikerének, hogy a lakás­szükséglet kielégítése a kereslet és kínálat törvényének természetes útjára jusson. Az a kísérlet, hogy a lakás-productíót a telkek jobb kihasználásával és az építési mód könnyítésével mozdítsuk elő, nem vált be. Meghiúsította a czélt a telek­árnak nyomban bekövetkezett emelkedése. Több reménynyel kecsegtet a másik kísérlet, mely a szabályozás terhét — legalább részben — áthárítani kívánja a szabályozás előnyeit élvező telkekre és pedig nemcsak — mint eddig — az uj utczák nyitásánál, hanem a régi utczák kiszélesí­tésénél is. Kétségtelen, hogy az utcza kiszélesítésével az illető telkek sokat nyernek, mert rendszerint több emeletsorral építhetők be, egyúttal pedig az üzletek és a lakások

Next

/
Thumbnails
Contents