Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1909, 1910, 1911 (Budapest, 1910, 1911, 1912)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1910 - IX. Margitsziget
63 melyen a reánk háritani czélzott terheket önmagunkkal szemben igazolni képesek lennénk. Nyomatékos okot látunk ebben rejleni arra, hogy a sziget belső közlekedésének kérdéséhez más irányban keressünk megoldást, oda törekedve, hogy a sziget a székesfővárosi általános közúti vaspályái hálózatba nyerjen bekapcsolást, számítással arra az uj dunai hidra, mely a sziget felső csúcsának érintésével a Hungária-körut irányában építendő lesz. Harmadik nagyobb kezdeményezésünk a sziget parti részeinek feltöltésére vonatkozik. A Duna szabályozási vonalai szerint a sziget úgy a pesti, mint főleg a budai oldalon jelentékenyen nagyobbodni fog. A terület ez utón bekövetkező szaporodása meghaladja a 30 holdat. Miután a sziget parkterületét csorbítatlanul fentartani óhajtjuk, a sziget fejlesztésének nagy érdeke fűződik ahoz, hogy a kérdéses, ma még jórészt vízzel borított terület minél előbb feltöltve rendelkezésre álljon azon építkezések foganatosítására, melyek a szigeten szükségesek lesznek. Ez okból a budai oldalon, az alsó részen máris tetemes feltöltést eszközöltünk és nem szűnünk meg oda hatni, hogy a sziget területe a Duna szabályozási vonalainak megfelelően minél hamarább egészen kialakuljon.