Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1906, 1907, 1908 (Budapest, 1907, 1908, 1909)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1908 - II. Épitésügyi szabályzat

II. építésügyi szabályzat. Az építésügyi szabályzat revíziójának előkészítésére alakított bizottság az elmúlt évben serény munkálkodást fejtett ki az eléje terjesz­tett tervezet tárgyalása körül. Az anyag nagy terjedelme és a sok mélyreható újítás, melyek a tervezetet nemcsak az építési technika, hanem ama socialis feladat szem­pontjából is jellemzik, hogy az építkezést lehetőleg olcsóbbá tegyük és úgy a szegényebb, mint a középosztály lakásviszonyainak kedvezőbb alakulásához az előfeltételeket megadjuk, — megérthetővé teszik, hogy az előkészítő bizottság áthatva feladatának fontosságától a tervezet tárgyalásában csak lassan haladhat előre, mert a részleteket aggódó gondossággal s az összes következményeket mérlegelő körültekintéssel veszi vizsgálat és megállapítás alá. Azonban nemcsak erről, hanem más­felől az előkészítő bizottság ama buzgalmáról is teljes elismeréssel kell megemlékeznünk, melynél fogva nem kiméivé időt, fáradságot, a mun­kálat befejezésének érdekét is szivén viseli, biztos reményt nyújtva arra, hogy az építésügyi szabályzat előkészítése a folyó év határát nem fogja túllépni. Addig is azonban, inig ezen a nyomon haladva a tervezet szabály­erejére emelkedhetik, az elmúlt évben sem zárkóztunk el a felmerült concrét esetek alkalmával egyes olyan novellaris intézkedésektől, melyek a megalkotandó uj építésügyi szabályzat tervezetével összhangban állanak. így az érdekeltség, illetőleg az egyes házépítő tisztviselői szövet­kezetek kérelmére családi háztelepek létesítése érdekében elvileg engedélyeztük az I. kér. Kissvábhegyi-út, Birsalma-utcza és Csaba-utcza

Next

/
Thumbnails
Contents