Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1904, 1905 (Budapest, 1905, 1906)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1904 - I. Szabályozás

14 — érdeklő közczólokat vannak hivatva szolgálni; a jelen esetben pedig ily közhasznú és első sorban a székesfőváros felvirágoztatásának érdekeiben levő létesitmény megvalósításáról van szó. Merően ellenkezik tehát ezen területek rendeltetésével az a felfogás, hogy azoknak az állam által a jelzett közhasznú intézmény czóljára való tényleges igénybevétele alkalmával azok leltári pénzértéke a fővárosi pénzalapnak megtéríttessék. Felkérem ezek alapján a közmunkák tanácsát, hogy a lágymányosi alsó medenczéből a fővárosi pénzalap tulajdonába tartozó terület a kiköti czéljaira való használatának díjtalan átengedése iránt megfelelően határozni és erről hozzám jelentést tenni sziveskedjék. Minthogy továbbá idővel beállhat annak szüksége, hogy a lágymá- nvosi téli kikötő esetleg a felső (az összekötő vasnti-hid felett levő me- denczével kibővítessék, és az értekezleten a közmunkák tanácsa képviselői kijelentették, hogy ezen medencze területe közczélokra fog fenntartatni, felkérem a közmunkák tanácsát, hogy e tekintetben is határozott kijelen­tést tenni, azon esetben pedig, ha a felső medencze területének valamely más közczélra való felhasználása jönne szóba erről engem ideje korán értesiteni sziveskedjék. Budapesten, 1904. évi május hó 11-én. TALLIÁN s. k. A fenti leiratból örömmel vettünk tudomást arról, hogy a tervezett lágymányosi téli kiköt nek ez idő szerint csak az összekötő hid alatti medenczéje fog kíkópeztetni. Ezzel kapcsolatosan készségesen tettük meg a kivánt kijelentést arra, hogy a tervezve volt felső medenczóbe eső mintegy G602G □ ölnyi területünket közczélra tartjuk fenn. S ha majd valamely közczél merülne fel, melyre ez a terület felhasználandó volna, nem fogjuk elmulasztani e körülményről a földmivelésügyi minister urat idejében értesiteni, A fenntiek szerint az összekötő vasúti hid alatt létesítendő téli kikötőhöz tényleg elfoglalandó mintegy 84.312*90 □ ölnyi területünk □ ölenként két koronában felvett leltári becsértókének megtérítéséről azonban nem mondhattunk le, már elvi szempontból sem, mely az idézett leiratban foglalt érveléssel szemben különös fontossággal látszik bírni. A kérdéses terület kétségtelenül a fővárosi pénzalap alkotó elemét képezi. Az 1870 évi X. t. ez. szerint ezen alapnak sajátlagos czéljai vannak s hogy a téli kikötő lótesitóse nem tartozik ezen czélok közé, ez eléggé kifejezésre jut már abban a külső körülményben, hogy a kikötő létesítését kezdettől fogva s következetesen a földmivelésügyi tárcza a saját feladatának minősítette. Ebből önként következik, hogy a megvalósításához szükséges eszközöket csak a saját tárczájából veheti s a fővárosi pénzalapot oda be nem vonhatja, mert a hivatkozott törvény szerint ezt az alapot autonom jogkörrel a fővárosi közmunkák tanácsa kezeli és fordítja kitűzött czéljára. Mindamellett készségesen elismerjük, hogy a téli kikötő az ország egyetemes érdeke mellett javára lesz a székesfőváros speczialis erdekenek is. Éppen ez a körülmény indított bennünket arra, hogy a fővárosi pénz-

Next

/
Thumbnails
Contents