Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1904, 1905 (Budapest, 1905, 1906)
Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1905 - II. A Halászbástya rendezése
27 a pihenő északi korlátjának végpontján a prágai Hradsinban álló, XIY. századbeli Szent-György szobornak (a magyar származása Kolozsváritestvérek művének) bronz-mása helyeztetett el; az északi bástya felső sikján, az nj őrtoronytól az Ilona-lópcsőig a talaj leásatott és kiegyenlittetett, a bástya mellvédfala egész hosszában egyenletesre leszállítva, nj fődést kapott, a bástya területen feltárt régi domokosrendi templom-szentélynek maradványai lépcsős terrass- és psrgola kiképzéssel kapcsoltattak be az egész mű keretébe. Ugyancsak az elért megtakarítások és időközi kamatjövedelmekből és pedig a székesfőváros költségszámlájára teljesen újból építtetett meg a Jezsuita-lépcsőnek az a fedetlen szakasza, a mely az Albrecht-űt alsó ágát a felsővel köti össze, s a melynek helyén volt régi dísztelen és rozoga lépcső méltán képezte panasz tárgyát, annál inkább, mert forgalma a nagy szabad lépcső megépítése után is igen jelentékeny maradt. Ez az uj lépcsőszakasz szerkezetében, a nagy szabad lépcsőhöz, kiképzésében pedig a bástyaépitményekhez idomul, az útvonal felső szakaszához azonban a régi lépcső irányának némi változtatása folytán czélszerükben csatlakozik. Mindezen kiegészítő és kapcsolatos munkálatok költsége további 144.400 koronában irányoztatott elő. A fentiekben felsorolt kiegészítő munkák kivitele 1902. nyarán indult meg és a Jezsuita-lépcső uj fedetlen szakasza a forgalom számára 1 902. november havában már meg is nyílt. Uj lépcső készült még egyfelől a Jezsuita-lépcsőnek fedett és uj fedetlen része közzé eső szakaszában, másfelől az Albrecht-út kanyarulata által képezett kis parkban. Ezek kapcsán megemlítést igényel még az is, hogy a fővárosi közmunkák tanácsa a nagy szabad lépcső, valamint az északi bástya tövében létesítendő park czéljára, az Albrecht-út és főgymnasium telke által határolt 2(517. 2618.) hsz. 1 hold 278 80 Dől kiterjedésű és 200.1S9 korona 18 fillér költséggel megszerzett ingatlant bocsátotta rendelkezésre, mely területnek parkká való kiképzéséről a székesfőváros közönsége gondoskodott. Ugyancsak a székesfőváros közönsége a mű körüli mellékmuukákra, víztelenítésekre, csatornázásra, az északi bástya nyugat felé eső tornyában létesített illemhely berendezésére, légszeszvilágitásra, járdákra és a bástyaudvarok parkozására még külön 40.000 korona költséget engedélyezett és gondoskodott e munkák végrehajtásáról. Befejeztetvén úgy az eredeti főcsoportokra, kiegészítő részekre nézve programúiba vett összes zésére alakított vegyes bizottság 1905. évi junius záróülését javaslatba hozván, hogy a halászbástyái szóben, a fővárosi közmunkák tanácsa által most főváros közönségének adassák át, további gondozás A két hatóság küldötteiből Dr. Nemethy Károly miuisteri tanácsos, mint a fővárosi közmunkák tanácsa vezetésével megbízva volt tanácstag elnöklésével alakult vegyes bizottság az átadást, illetve október hó 9-én a helyszínén és jegyzőkönyv telvótelével alkalommal az elismerés meleg hangon nyilatkozott meg, mint az azokhoz munkák, az építés in tóhó 6-án tartotta meg emlékmű, a maga egó- már Budapest szókes- ós fentartás végett. átvételt 1905. eszközölte, mely úgy az értelmi alkotó : Schulek Frigyes, valamint azon tényezők irányában is, melyeknek