Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1904, 1905 (Budapest, 1905, 1906)

Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1905 - I. Szabályozás

] 6 — A Vérhalom dülöipark. mind gázlámpa kandeláberek gyanánt szerepeljenek. A rendezés alá jövő területet egy erősen kiugró sziklatömb ketté választja; e két szakasz között az összefüggést a terv a szikla menténi járda-részlet érintetlenül hagyásával oldja meg, mely járdáról a parkokba való bejárást jobbra-balra csarnokszerű kapuk közvetitik. A két parkon végig vonuló főúton a sétáló közönség kényelmét lép­csők nem fogják háborgatni, mert a fekszini különbözetek enyhe emelke­désű lejtők által egyenlitettnek ki. E tekintetben csupán a várócsarnok mögött létesítendő teraszszerü nyughely képez kivételt, mely a helyi viszonyokból kifolyólag csakis lépcsős feljárón lesz elérhető­A parkok kapui éjjelre el fognak záratni, nehogy a hegy aljában levő szikla üregek továbbra is a közbiztonságot veszélyeztető egyének búvó helyéül szolgáljanak. Külön említést érdemel a rendezés műveletének kertészeti része, a mely részben gyepszőnyegek létesítéséből, részben pedig bokor-, facsoportok, és kúszó, virágzó növényeknek a természet által alkotott festői szikla csoportok közé leendő elültetéséből és elhelyezéséből fog állani. E rendezés egész műveletét, — melynek előirányzati költsége mintegy 0OO.OOO koronára rúg — a fővárosi pénzalapból hajtatjuk végre s a székesfővárosra csak a vízvezeték berendezése és a gáz világítási csövek lefektetése, valamint a kész munka fenntartása fog. háramolni. Ami a kényelmi helylyel combinált díszes közúti vasúti várócsarno­kot illeti, tárgyalásba bocsátkoztunk a budapesti közúti vaspályatársaság igazgatóságával, hogy a társaság az emeletes építmény mintegy 43.000 korona költségeihez aránylagosan járuljon hozzá. Felhívásunk készséges fogadtatási'a találván, a közúti vaspályatár­saság 16.000 koronával jelentette be a csarnok építési költségeihez való hozzájárulását olyan módozat mellett, bogy 10.000 koronát az épület rendeltetésének való átadásakor űzet, inig a fenmaradó 6000 koronát évi 300 korona törlesztési részletekben fogja kiegyenlíteni. A rendezés tervehez a székesfőváros közönsége örömmel járult hozzá, s annak megvalósításáért mér eleve köszönetét nyílvánította. Ezekután a munkák biztosítására általános árlejtést tartottunk, melynek eredményéhez képest a rendezés keretében teljesítendő föld-, sziklabontási-, kőműves-, kőfaragó és elhelyezési munkák végrehajtásával, valamint a szükséges anyagszállítással szerződésileg Peterek és Wágner építőmesterek, budapesti bejegyzett czóg bízatott meg. A kertészeti munkával Pecz Ármin fővárosi mükertószt és faiskola tulajdonost bíztuk meg. A munkák julius havában indultak meg, megemlítvén, hogy a vas- rácskeritós készítése és elhelyezése, valamint a kandeláberek előállítása külön vállalat tárgyát fogja képezui. E park sorsa már az előbbi években sajnos bizonytalanságba jutott. A területébe eső egyik telek kisajátítása actualissá válván, terhétől a székes- főváros a tér elejtésével kívánt menekülni. Nyomatékos érveink, melyeket a jelen szempontján túl a jövő nagy érdekeiből is merítettünk, nem ellen­súlyozhatták azokat a nehézségeket, melyek a financiális akadályok leküz­désénél merültek fel. így történt, hogy bár a park szükséges és kívánatos volta felől kétség nem volt, a belügyminister úr mégis a park elejtése

Next

/
Thumbnails
Contents