Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1902 (Budapest, 1903)

VI. Vasutak

25 az egyvágányú pályarész a közforgalom folytonosságát akadályozza és az egész vasúti vonalon levő háromirányu forgalomnak lebonyolítását meg­nehezíti. Mivel pedig az Attila-körut szóban forgó szakasza még nincs a végleges szélességében kiépítve, hogy a második vágány a közúti általános forgalmat meg ne zavarja, e pályaszakasz elején és végén, a vasúttársaság egy-egy vágány összeköttesést tervezett, hogy szükség esetén az egyvá­gányú közlekedés is lehetséges legyen, úgy a mint az a III. kér. Lajos- u t c z a szűk szakaszaiban is be van rendezve. A székes főváros közönsége ezt a tervezetet a közigazgatási bejárás alapjául azzal a kikötéssel fogadta el, hogy e kettős vágány elhelyezése ezúttal ideiglenes elrendezéssel engedélyeztessék s az Att ila-k ör útnak 10° szélessségüvé való szabályozásakor e vágányok a végleges utcza- profil beosztásának megfelelően áthelyezendők lesznek. A székes főváros közönségének e határozatához hozzájárultunk azzal, hogy tekintettel az eskütéri hid megnyitása után emelkedő forgalomra, szükségesnek tartjuk az Attila-körut szóban forgó szakaszán a keleti oldal járdájának keskenyitésével a kocsiút oly mértékű szélesbitését, hogy a kocsiforgalom számára, a járda és a vágánytengelye közt legalább 3—3, 50 m. széles ut maradjon fönn, a mi a helyi forgalom érdekeit megvédene. Addig pedig, mig ez az ideiglenes elrendezés az Att il a-körút­nak 10 ölre való szélesítése után megszüntethető lesz, az átmenő és a teherforgalom közvetítésére az A t til a-körut tál párhuzamosan haladó Árok-utcza lesz hivatva. Ezek után az előzetes tárgyalások után, a szóban forgó második vágány közigazgatási bejárása megtartatván, a kettős vágány fekvése, a korábban előadottak szerint, a székes fővárossal egyetértőleg megállapit- tatott s a bejárási jegyzőkönyv megállapításait a kereskedelemügyi minis­ter ur a következő kikötésekkel hagyta jóvá: 1. Ezen második vágány, valamint a vele kapcsolatos berendezések ideiglenes jelleggel építendők, a mennyiben tehát az Attila-körut a jövőben rendeztetnék, a társaság köteles leend a vágányokat és beren­dezéseket a megállapítandó elrendezéshez képest végleges helyükre saját költségén és mindennemű megtérítési igény kizárásával áthelyezni, meg­jegyezvén, hogy ezen kikötés a társaságnak a székes fővárossal szemben, a terület használati szerződésből folyó viszonyát nem érinti. 2. Köteles leend a társaság mindannyiszor, a hányszor azt a közúti forgalom biztonsága igényli és szükségessé teszi, nevezetesen a vágányok menténi rakodások esetén stb. s mely esetek a műtanrendőri bejárás alkal­mával fognak részletesen megállapitatni, — a megállapított vágányössze­köttetések segélyével, a jelenlegi egy vágányu állapotot a szóban forgó vonalszakaszon helyreállítani, illetőleg az egyik vágányt a közúti forgalom lebonyolítására szabadon hagyni. 3. A tényleges építés csak a Budapest székes főváros tanácsa részéről kiadandó helyhatósági építési engedély elnyerése után lesz meg­kezdhető. Végül pedig fölhívta a kereskedelemügyi minister úr a fővárosi m. kir. államrendőrség főkapitányát, miszerint a bejáráson létre­jött megállapodásokhoz képest, az átmenő közúti teherforgalomnak az 4

Next

/
Thumbnails
Contents