Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1897, 1898, 1899, 1900, 1901 (Budapest, 1898-1902)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1901. évi működéséről - XI. Faközraktár

— 60 —

De ha a fatermelő fix eladás alapján küldi fáját a vevőnek, még akkor is ki lehet teve a károsodásnak. Elég sajnálatos, de gyakori jelenség, hogy a vevő a pályaudvarokon megérkezett fát — lehet okkal, lehet ok nélkül — hol mennyiség, hol minőség hol méretek tekintetéhen kifogásolja s az átvételt megtagadja. Az ily kifogásolt fa napi árakon többé már el nem adható, miután a vasúti állomáson heverő fánál a kifogásolás ténye titok nem maradhat. A távolban lakó küldő a legtöbb esetben igy áldozata lesz az önkénynek. Ilyenkor 10, 15 sőt 20% leengedések napirenden vannak. Ezzel a visszás állapottal nemcsak Budapesten, hanem még tán nagyobb mértékben Bécsben is találkozunk s ez ellen a fatermelő ma nem védekezhetik.

A legtöbb termelő nem rendelkezik kellő raktározási, főleg fedett helvlyel az erdőségekben a készáru elhelyezésére, ennek következtében az áru nem szárad, külső állapotában szenved s értékében csökken.

A fűrészelt fánál általában, valamint a hasitott kemény fánál is a szárazabb minőség a keresettség mérvét fokozza. A termelők inkább csak friss anyagot szállítanak: hogy a kereskedő száraz fát tarthasson, kénytelen aránytalanul nagv raktárról gondoskodni még akkor is ha a különféle minőségek és méretek sokféleségének mindegyikéből csak kis készlet fölött is rendelkezni akar. Ennélfogva a fakereskedést nemcsak a nagy raktárhely bérlete és a vele jáió nagy administrationalis költség, hanem a készletbe fektetett aránytalan tőke kamata is terheli A kereskedőknek az a kis része, a mely tőkével bir, ezt a hátrányt nem érzi annyira, de a túlnyomó rósz,a kevésbé vagyonos kereskedő helyzete nagyon válságos, mert az mindig a legszélsőbb határig kihasznált hitellel dolgozik és ha oly idők állanak be, mint a mostaniak a hol a pénz drága és az építőipar pang, a legszomorubb következményektől lehet tartani.

Fakereskedőink minden erőlködése sem volt képes épület és bútor- asztalosainknak a nem eléggé száraz fára vonatkozó állandó panaszát megszüntetni, mert legnagyobb faraktárainkban sem találtató minden czikkböl 1—2 éven túl raktározott anyag, pedig mesterséges szántás nélkül faanyag 1—2 éven alul ki nem szárad, sőt a rn. kir. államvasutak csupán kiszárítás szempontjából 8 évi készletet tartanak.

A budapesti kereskedő fakószletei ma kizárólag a helyi szükséglet fedezésére szolgálnak, a továbbítási kereskedés ki van zárva, mert nemcsak, hogy reexpeditió nincs, hanem fáját a kétszeri kocsifuvar vasúti állomásról telepére és telepéről a vasúti állomásra terhelné, holott már az egyszerű fuvarozás is, a pályaudvarról a fatelepre, érzékenyen drágítja a helyi fogyasztást.

Ezen és hasonló megfigyeléseink folytán arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nemcsak a fakereskedelemnek és erdőgazdaságnak nyújthatunk nagy előnyöket, hanem az összes gazdasági érdeknek is szolgálunk, ha szakavatott kézzel oly intézményt teremtünk, mely a fennálló bajokon segíteni tud.

Ezt pedig a következő eszközökkel kívánjuk megoldani:

1. A közraktári intézménynek kiterjesztésével a fára nevezetesen:

a) olcsó fekvőhelyek nyújtása által úgy a fekvőbér, mint térbérlet alapján, fedett raktárakban és szabad ég alatt;

b) közraktári jegyek kibocsátása által;

c) a reexpeditió kedvezményének nyújtásával;

<0 a fa he- és kiraktározási kezelésével;