Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1897, 1898, 1899, 1900, 1901 (Budapest, 1898-1902)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1897. évi működéséről - III. Katonai laktanyák beváltása

32 az átvétellel pedig a fővárosi közmunkák tanácsa van megbízva, A két hatóság küldöttei a helyszínén megjelenvén, mindenekelőtt constatálják, hogy a Károly-laktanya át­adására és átvételére nézve irányadók azok a megálla­podások és kijelentések, melyek az idézett törvényben felsorolt laktanyák beváltása ügyében eljáró vegyes bi­zottság f. évi szeptember 25-én felvett jegyzőkönyvében foglaltatnak. Ez a jegyzőkönyv, a mennyiben a szóban forgó laktanyára vonatkozik, szó szerint is felolvastatott, mire Khittel Rezső ezredes úr rendelkezésére bocsátotta a bizottságnak a laktanya helyzetrajzát, valamint ezzel és egymásközt egybeillesztve azokat a vázlatokat, melyek a Károly-laktanyát emeletsoronként ábrázolják. E mű­szaki művelet *. alatt van a jelen jegyzőkönyvhöz hozzáfűzve. A bizottság megállapítja, hogy az átadás, illetve átvétel tárgyát az ingatlannak az a része képezi, mely a terveken és pedig a helyzetrajzon A), B), C), D), E), B), G), H), /), K), L), M) betűkkel; a földszint vázrajzán szintén A), 1>), C). 7)), E), F), G), B), 7), K), L), M) betűkkel; a földszint feletti félemelet vázrajzán A), B), 0), D), továbbá E), B). G), 77), végre 7), K), L), M) betükel van jelölve; az első emelet vázrajzán pedig, továbbá az első emelet feletti félemelet vázrajzán, úgyszintén a második és a harmadik emelet vázrajzain piros színnel van festve. A bizottság bejárva az ingatlan most említett ré­szeit, meggyőződést szerzett arról, hogy az ide tartozó két udvar deszkakerítéssel, az épület helyiségei pedig az első emelettől felfelé fallal vannak elkülönítve a Károly- laktanya azon részeitől, melyek ezúttal még nem kerülnek átadásra. A katonai hatóság képviselői utalással arra, hogy éppen említett deszkakerítés és az átadandó épületrészek lezárására emelt falak nemcsak a katonai igazgatás, de egyenlő mértékben a székes-főváros czóljaira is szolgálnak, azt a kívánságot terjesztik elő, hogy a kerítés és a zárófalak számla szerinti költségeinek felét a székes- főváros a katonai kincstár javára megtéríteni szíves­kedjék, minek ellenében e létesítmények a székes-főváros tulajdonába fognak átbocsáttatni. A főv. közmunkák tanácsa képviselői e kérelmet tudomásul veszik és teljesítését az átadás alkalmával a székes-fővárosnak figyelmébe fogják ajánlani. A katonai hatóság képviselői továbbá, hivatkozással

Next

/
Thumbnails
Contents