Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1897, 1898, 1899, 1900, 1901 (Budapest, 1898-1902)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1898. évi működéséről - XII. Vasutak

5. Hasonló okokból vált szükségessé a Kerepesi-úton, a Nem­zeti-színház előtti vágány összeköttetés, melynek kivitele azonban már a jövő évre maradt. Végül még megemlítjük, hogy a Károly-körúton, a Kossuth- Lajos-utczától kezdve egy kitérő vágányt kellett létesíteni, melynek tengelye az átfutó vágány tengelyétől 360 m.-nyi, a szegélykősortól pedig IHO m-nyi távolságban fekszik. — Ez pedig szükséges volt azért, hogy a Muzeum- körút — Károly-körúti forgalom a Kerepesi-úti forgalomtól elválasztható legyen, mivel e kettős forgalomnak ugyanegy vágányon való lebonyolítása, ezen a helyen, a legnagyobb nehézségeket okozta. A budapesti „Metropol“-vasűt. E vasút eredeti tervén időközben lényeges változások történtek. A Zrinyi-utcza, Mári Yaléria-utcza és a Kossuth Lajos-ntczai rész elejtetett, másrészt pedig a magyar ipar és kereskedelmi bank r. társaság uj variáns vonalat vett a tervbe, a bálvány-, bécsi és a koronaherczeg-utczák irányában s tervet mutatott be arra is, hogy a vasút a kálvin-tóren túl a soroksári- utcza és Bakács-tér alatt a Boráros-térig vezettessék. Az ezen tervek ala­pul vételével tartott közigazgatási bejáráson már az előző alkalommal ismertett általános kikötéseinket önként érthetőleg fentartottuk. kiegészítve azokat oly észrevételekkel és kívánalmakkal, melyeket az újabb variáns lett szükségesekké. Különösen a vállalat ama czélzatával szemközt, hogy a koronaherczeg-utczában a második vágányt csak azután fektesse le, ha az utcza kiszélesítése S-ölre már megtörtént, kénytelenek voltunk azt az észrevételt tenni, hogy, ezen utcza kétszeri megbolygatását, megengedhetőnek nem tartjuk, tekintettel arra a nagyszabású üzleti életre, mely ezen utcza legjellegzetesebb vonását képezi. Indított pedig bennünket ezen észrevétel megtételére az a tudat, hogy az utcza kétszeri megboly- gatása oly jogos magán érdeket tenne ki nagymérvű károsodásnak, melyek éppen tömeges voltuknál fogva már a közérdek szempontja alá is tartoz­nak. A vonalvezetést illetőleg kívántuk, hogy a Csanády-utezának az a szakasza, mely a vasút által útszinben igénybe veendő volna, az engedélyt kérő r. társaság költségén 8 ölről 10 ölre kiszélesittessók. A vállalat részéről felmerült az a kívánság, hogy a honvéd-utcza és a Szalav-utcza délkeleti sarkán a vasúthoz vezető lejárók czélszerűbb elhelyezése érde­kében a sarokponttól számítva ! G mtr távolságban letompitás eszközöl­tessék. E kérelem teljesítéséhez egyetértésben a szekes-fővárossal hozzá­járultunk, oly fentartással, hogy a szabályozás ezen módosításából felmerülő költségeket az engedélyes tartozik viselni. A közigazgatási bejáráson tár­gyalás alá jött koronaherczeg-utczai újabb variánsra vonatkozólag a szük­séges közterület elvi átengedése kérdésében, eltérve a középitési bizottság pártoló javaslatától, még nem láttuk helyén valónak határozni. Ez a kérdés ugyanis összefügg azzal a másik kérdéssel, hogy a vnsiít a fürdő-utcza és a kálvin-tér között az Andrássy-úti vasúthoz hasonlóan a burkolat alatt, vagy pedig a főváros kívánságához képest alagutszerűen épittessék-e? Ez utóbbi kérdés elbírálásához pedig mellőzhetetlenül szükséges ismerni a

Next

/
Thumbnails
Contents