Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1895. évi működéséről - IX. Vasutak

— 87 — található havat a pályatestről legalább két méter szélességbe» saját vasúti kocsijaival a lehetőség szerint azonnal elszállittatni és a székes főváros által a pálya mentén meghatározandó helyen lerakatni; a vaspálya kültelki részein pedig a havat a pályatestről saját költségén oly módon eltakarit- tatni, hogy az eltakarítás egyáltalában senkinek közlekedési akadályul ne szolgáljon. Köteles továbbá vállalkozó társaság minden kitelhető módon gondos­kodni, hogy a vasúti vállalat a közönség kényelmének és szükségeinek mindenkor és minden tekintetben megfeleljen. Ha a társaság a kocsik és menetfelszerelések tisztán és jó karban tartása, valamint a kocsik kellő számban tartása és járatása iránti kötelezettségének a tanács egyszeri felszólítására, a tanács által megállapított záros határidőn belül nem tesz eleget, jogában álland a fővárosnak a társaságra esetről-esetre 2500 (kettő­ezerötszáz) forintig terjedhető pénzbírságot kiszabni. Ha Budapest székes főváros tanácsa a forgalmi eszközök és egyéb menetfelszerelések szaporítását a forgalom emelkedése következtében szük­ségesnek találja, akkor a társaság a főváros által kivánt forgalmi eszközöket és egyéb menetfelszereléseket a főváros által a társaság meghallgatásával kitűzött megfelelő határidő alatt beszerezni és a vasút üzemében alkal­mazni köteles. Ezen forgalmi eszközök és menetfelszerelések beszerzésére szükséges összeg a beruházási tartaléktőkéből fedezendő. A menuyiben ezen tőke már felhasználtatott volna, ezen beszerzésekre a székes főváros hozzájárulásával a kormány által a szükséges uj beruházási tőke meg fog állapíttatni és engedélyeztetni. Ha a társaság a székes főváros intézkedését sérelmesnek véli, a kereskedelemügyi m. kir. minister határoz és határozata a társaságra nézve feltétlenül kötelező. 15. §. Köteles a vállalkozó társaság általában a rendőri és közbiztonsági szabályokhoz és a közúti vaspályákra, különösen pedig a villamos erőre berendezett közúti vaspályákra mindenkor hatályban levő szabályrendeletek illetve szabályok intézkedéseihez, nemkülönben a székes fővárosi hatóság ez irányban kiadandó utasításához szorosan alkalmazkodni. 16 §. A vállalkozó társaság a vállalat által a székesfővárosnak okozott minden kárért úgy az építés ideje, valamint az engedélyidő tartama alatt felelős és kártérítéssel tartozik. 17. §. Köteles vállalkozó társaság a vaspályavonalak építése és javítása alkalmával szerencsétlenségek elhárítása tekintetéből a megkiváutató helye­ken kellő számban éjjelenként saját költségén égő lámpákat felállítani.

Next

/
Thumbnails
Contents