Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1895, 1896 (Budapest, 1896, 1897)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1895. évi működéséről - XI. A Mátyás-templom környékének rendezése

118 — megvalósitassék. A közópitósi bizottság a terv egyéb részleteire, hivatkozás­sal azon értesülésére, hogy ezek tekintetében mérvadó helyen más irányú megoldás terveztetik, érdemileg nem nyilatkozott ugyan, mindazonáltal ré­szünkről a bizottság idézett javaslatának elfogadása kapcsán kijelentettük, hogy a Schulek-féle tervet — a szobroktól eltekintve a maga egész concep- tiójában véljük szükségesnek megvalósítani, miután meggyőződésünk szerint ez a Mátyás-templom művészi alkotásának teljességéhez annyira megkiván- tatik, hogy e kiegészítés netáni elhagyása és nélkülözése állandóan fájó érzést keltene minden műértőben, a ki a templomot megtekintendi. Viszont ha a terv valósul, a Mátyás-templom és környéke domináló helyzetében a székes főváros oly nevezetességévé lesz, mely párját fogja ritkítani és mely­hez minden idegen el fog zarándokolni, hogy látva élvezze a megoldás nagy- szerűségében nyilatkozó művészetet. Ez a szempont képezi egyszersmind annak az okát, bogy a halász- bástyának ilyen értelemben leendő átalakítását részünkről oly absolut fon­tosságú feladatnak tekintettük, hogy azt semmiféle más szempontnak alá rendelni nem óhajtottuk, annál kevésbbé, mert ami a Strobl szerint léte­sítendő Szt. István lovas-szobrot illeti, ez kétségtelenül a jelzett fő feladat feláldozása nélkül is el lesz úgy helyezhető, hogy kellőleg érvényesülhessen. Más tekintet alá esik a Mátyás-templom környék éne.í szabályozása, melynek megállapítására a szobor elhelyezése lesz döntő befolyással; ép ezért a szabályozás kérdését addig, mig a szobor helye, a talapzat és az alak mé­retei tüzetesen meg nem állapittatnak, függőben tartottuk, úgy hogy egye­lőre csupán a lépcső építése és a halász-bástya leszállítása vétetik munkába. Az előadottaknál fogva kérelmeztük tehát, méltóztassék a miniszter- elnök ur odahatni, hogy Schulek terve és nevezetesen a halász-bástyának ebben szerencsésen contemplált átalakítása megtörténjék, nem zárván el annak az útját, hogy a részletek tekintetében a terv kivitel előtt tüzetesebb meg­fontolás alá vétethessék. A költségek kérdésénél figyelemmel voltunk arra, hogy a szóban forgó alkotásnál érdekelve van e tanács, a székes-főváros és érdekelve van az ország is, mert nem szenvedhet kétséget, hogy a műnek, mint a nagyrészt szintén országos pénzen épült Mátyás-templom művészeti szempontból ki­egészítő részének, jelentősége nem szorítkozik a község határára, hanem úgy kiterjedne az egész országra, a mint kiterjed azon többi művek jelentősége, melyeket az állam az ország fővárosában eddig létesített. Ebből indulva ki készeknek nyilatkoztunk a fővárosi pénzalapból a monumentális lépcsőhöz szükséges területet rendelkezésre bocsátani, jelent­vén, hogy e végből az Albrecht-úti Widder-féle telkeket 100.000 írton már kisajátítottuk. Ami pedig a községet illeti, nézetünk szerint az Albrecht-útról a halász-bástyára vezetendő lépcső, mint közlekedési eszköz létesítésére, a székes főváros lenne hivatva; mig a többi országos költségen volna lé­tesítendő. • Ezek voltak elvi javaslataink a Schulek-féle tervre, melynek további sorsát illetőleg megemlítjük, hogy a ministerelnök úr a székes főváros ké­relme folytán az ügy megvitatására vegyes bizottságot alakított, melyben Tarkovich József államtitkár úr elnöklete alatt képviselve voltak a pénz­

Next

/
Thumbnails
Contents