Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)

IX. Közvilágítás

121 A vállalkozó a tanácsnak mindezen utasításait pontosan követni tartozik. A közvilágítás, a mennyiben azt a főváros a jelenlegi két vállalkozó közt megosztani kívánja, egyenlő feltételek esetében lehetőleg méltányos arányban osztandó meg. 33. A nyilvános világítást, a világítási terv és utasítások megtartását a fő- és székváros tanácsa úgy saját közegei, valamint a fővárosi államrendőr­ség által is ellenőrizheti s a hivatalos közegek jelentésével szemben mindig a vállalkozót terheli a bizonyítás kötelezettsége arra nézve, hogy hiba nem volt, vagy ha volt, az nem az ő vagy alkalmazottjainak hibájából származott. 34. A fő- és székváros tanácsa úgy a nyilvános, valamint a magánvilá­gítás czéljára szolgáló elektromos lámpák világítási fényerejét mindenkor megvizsgáltathatja s ezen vizsgálatokhoz a vállalkozót is meghívhatja. 35. A fotometrikus kísérletek és vizsgálatokhoz, valamint általában a szerződési feltételek megtartásának megállapítása czéljából foganasítandó hatósági vizsgálatokhoz a vállalkozó köteles a műszereket és egyéb fel­szereléseket a főváros, illetve közegei, avagy megbizottjai rendelkezésére bocsátani, a szükséges előmunkálatokat és berendezéseket saját költségén foganatosítani és a kellő személyzetet rendelkezésre bocsátani a nélkül, hogy mindezen szolgáltatásokért bármily czimen igényt formálhatna. Vállal­kozó csak oly árammérőket van jogosítva alkalmazni, a melyeket a fővőros elfogadott és hitelesített. A fő- és székvárosnak joga van az alkalmazásban lévő árammérőket bármikor megvizsgálni és a hibásoknak azonnali eltávolítását követelni. 36. A tervek megvizsgálásáért járó szabályszerű díjakat, valamint az építkezéseket és vezeték-fektetések ellenőrzése körül felmerülő kiadásokat és szabályszerű díjakat a vállalkozó tartozik viselni és azokat a fővárosi szám­vevőség kimutatásai alapján minden év január havában a felhívástól számított 8 nap alatt fizetni köteles. Köteles továbbá a vállalkozó az árammérők hite­lesítési díját is viselni és ezeket a hitelesítés alkalmával megfizetni. 37. A vállalkozó köteles elektromos vezetékeinek terveit 1 : 720 mérték­ben három példányban, vagy a 13. pont értelmében esetleg több példány­ban is elkészíteni, azokat a későbbi kiterjesztésekkel és változtatásokkal folyvást kiegészíteni, úgy, hogy az egész hálózat minden részleteiben mindenkor könnyen áttekinthető és megvizsgálható legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents