Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)

VII. Vízmű

96

szerezni minél nagyobi) megnyugvást, hanem a t. fővárosi közönség küldötteinek bevonásával tett tanulmányainkat a külföld igen sok olyan vízmüvére is kiterjesztettük, melyek a természetes szűrés elvén alapulnak. De az ez úton szerzett tapasztalatok aggályainkat inkább megerősítették, semhogy megszüntették volna. Az egy Drezdát kivéve ugyanis, a hol egészen sajátos viszonyok vannak, egyebütt a víz mennyisége tekintetében előzetesen tett számításokat kisebb-nagyobb mértékben, úgyszólván mindenütt csalódás követte, mindenütt a víz fokozatos apadását észlelték, s majd kiterjesztéshez, majd — ebben is csalódván — új vízmű építéshez kellett fogni. És e mellett nem szabad feledni azt sem, hogy az itt szóban forgó német városok mind jelentékenyen kisebbek Budapestnél s a míg ez rohamos fejlődésben van, amazok fejlődése fővárosunkkal össze sem hasonlítható.

E külömbségre pedig annál nagyobb súlyt kell fektetni, mert a természetes szűrés elvén alapuló olyan vizművet, mely csak megközelítőleg is napi 100,000 köbméter víz szolgáltatására lett volna tervezve és berendezve, — pedig Budapestnek már nemsokára körülbelül ennyi a szükséglete — a continensen nem ismerünk és még kevésbé van példa arra, hogy ez a szolgáltatási képesség állandó maradt volna.

Habár azonban hivatásunk és felelősségünk tudatában már 1888-ban csak a legalaposabb megfontolás után kivántuk a mesterséges szűrés behozatalát; habár továbbá ennek helyességét az azóta szerzett újabb megnyugtató tapasztalatok birtokában ezúttal is nemcsak fentartjuk, de sőt bizonyosságban vagyunk a felől, hogy rohamosan fejlődő fővárosunkban a Duna vizének mesterséges szűrését előbb-utóbb nem fogjuk elkerülhetni:

mégis ma már nem vágjunk abban a helyzetben, hogy meggyőződésünk érvényesítéséhez elvileg és feltétlenül ragaszkodhatnánk, mert a főváros vízellátásának mai állapotában az a követelmény vált uralkodóvá, s ennek hatása alól mi a legkevésbbé vonhatjuk ki magunkat, hogy a lakosság minden áron vízhez jusson, egyik vagy másik rendszer szerint, ez a kérdés immár másodrangúvá vált, miután annyi év positiv eredmény nélkül telt el.

Be kellvén tehát látnunk, hogy az elvi küzdelem folytatásának az volna közvetlen eredménye, hogy a főváros tényleg még beláthatlan ideig nem jutna az epedve óhajtott ivóvíz élvezetéhez és ez olyan mérhetlen veszedelemnek lehetne az okozója, melyért senki felelősséget nem vállalhat: ezennel elállunk ama kívánságunktól, hogy a legközelebbi vízmű mesterséges szűrőkkel építtessék és újra megfontolás alá vesszük azt az eszmét, hogy a balparti városrész számára a vízmű természetes szűrőkkel a Káposztás- megyeri határba telepíttessék.

Tesszük pedig ezt a fennebb mondottakon kívül még egy másik szintén fontos oknál fogva, nevezetesen azért, mert az időközben Salbach B. szász kir. közmunkatanácsos útmutatása szerint eszközölt próbaszivattyu- zások valamint kiderítették azt, hogy Wein János vímüigazgató eredeti terve szerint, melyet a t. fővárosi közönség kivitelre már elfogadott volt, a számításba vett vízmennyiség távolról sem lett volna nyerhető, úgy másfelől a kísérleti eredmények kilátást engednek arra, hogy a káposztásmegyeri határban nem ugyan a Wein-féle horizontális, de a Salbach által ajánlott vertikális kutak építésével természetes szűrődés útján is akkora vízmennyiség nyerhető, melyet a főváros ellátására biztosítani érdemesnek látszik.