Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)
III. A katonai laktanyák beváltása
76 zásukig kezelni, a törvény 2. és 3. §-aiban említett ingatlanokat a székes főváros közönségével kötendő adás-vevési szerződés értelmében eme közönség tulajdonába átadni, az Újépületet lebontatni, telkét szabályoztatni és a szabályozás folytán nyerendő telkek árúba bocsátása iránt a szükséges intézkedéseket megtenni, továbbá a katonai kormányzat által építendő új laktanyákra szükségelt telkeket megszerezni és a katonai kormányzat tulajdonába átbocsátani; végül pedig a törvény 1. §-a értelmében az új laktanyák építési költségeire a katonai kormáryzatnak adandó 6.400,000 frtnyi összeget a fentebb említett módozatokban megállapított határidőkben kiszolgáltatni. A fővárosi közmunkák tanácsára ruházott eme teendők rendszeres végrehajtása czéljából első sorban feladata lesz a tanácsnak, a többször említett módozatok alapul vételével az egyezményt a katonai kormányzattal részletesen és szabatosan megállapítani. A cs. és kir. 4-ik hadtest-parancsnokságtól vett értesítés szerint kötendő egyezmény tervezete a tanácsnak már megküldetvén, az a tanács részéről sürgősen megvizsgálandó és a cs. és kir. közös hadügyminister úrral egyetértőleg adandó jóváhagyás végett hozzám mielőbb felterjesztendő; tekintve pedig, hogy tudomásom szerint az új laktanyák telkeire vonatkozó és az egyezmény kiegészítő részét képzendő szabályozási terveknek a székes főváros közönségével egyetértőleg leendő megállapítása indokából az egyezménynek végleges megkötése még egyideig halasztást fog szenvedni, nehogy a katonai kormányzat által megállapított építkezési határidők pontos betartása lehetetlenné váljék, az egyezmény megkötését megelőzőleg már most felhatalmazom a közmunkák tanácsát, hogy a katonai kormányzat által az 1894. évben szükségelt telkeknek megszerzése illetőleg kisajátítása iránt a szükséges intézkedéseket legott megtehesse, megjegyezvén, hogy a székes főváros közönség tulajdonába levő és ugyancsak még a folyó évben szükségelt teleknek átengedése czéljából egyidejűleg leiratot intéztem a székes főváros közönségéhez. A közmunkák tanácsára ruházott teendők végrehajtása körében magamnak tartom fenn a végleges határozathozatalt mindama teendők felett, melyek kiadásokat igényelnek és nevezetesen az új laktanyák czéljaira szolgáló telkek megszerzése iránt kötendő szerződések jóváhagyásom alá terjesztendők; továbbá az Új épület szabályozása által nyert telkek elárusítása tekintetében határozatom előzetesen mindenkoron kikérendő és a katonai kormányzatnak fizetendő összegek iránt esetről-esetre hozzám jelentés teendő. Az Újépület telkónek^szabályozására befolyást nem kivánok gyakorolni és csak azt kötöm ki, hogy a szabályozás által nyert telkekből, házhelyekül annyi legyen elárusítható, hogy abból legkevesebb 3,500.000 forintnyi összeg kikerüljön, mely czélból mintegy 12000 Q ölnyi területnek házhelyekül való kijelölése válik szükségessé, míg a fennmaradó terület az eme szempont figyelembe vételével megállapítandó szabályozási terv alapján utczák és terek létesítésére használható fel. Budapest, 1894. augusztus hó 16-án. Wekerle s. k.