Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)
I. Szabályozás
6 A budai és ó-budai dűlök magyar elnevezése. Honvéd föparancsnok- sági épület telkenek szabályozása. A várbeli új evangélikus templom. József föher- czeg palotája ahoz, hogy a szóban levő utak jelenlegi szélességükben, folyóka-kövezéssel rendeztessenek. Az eddigi német nevek helyett a székes főváros javaslata értelmében 1 a budai és ó-budai dűlőket magyar nevekkel láttuk el. Ezen új elnevezés a hajdani dűlők kiterjedésére is módositó befolyással van és ebez képest a telekkönyvek sürgős átalakítást igényelnek. Felhívtuk a fővárost, hogy az ebez szükséges térképet az új dülőbeosztásnak megfelelően készíttesse el. A honvédfőparancsnokság épületének helyéül, hogy az a honvédelmi ministeri palotával kapcsolatba jöjjön, a várbeli evangélikus templom, papiak és iskola telke a közbeeső magántelkekkel összefoglalva szemeltetett ki, melyet a honvédelmi minister úr akként kívánt szabályozni, hogy az építési vonal a dísztér felé a telek régi határvonaláig kitolassék. E kívánságot egészben nem teljesíthettük, mert a Szent-G^örgy-utczának a dísztérbe való betorkolásánál a megállapított 11 öl szélességet, tekintettel az itteni, főleg ünnepélyességek alkalmával uralkodó nagy közlekedésre, nem szállíthattuk le, mert továbbá a dísztéri Kovács-féle saroktelek szabályozását is módosítani kellett volna, ami lehetetlen volt, már azért is, mivel e telken háromemeletes ház építésére az engedély már előzőleg kiadatott. A telek építési vonalát tehát, a várba vezető új út torkolatának megfelelő módosítása mellett, némileg ugyan kitolva, de úgy állapítottuk meg, hogy a Szent- György-utcza torkolata össze ne szoruljon. A dísztéren állott evangélikus templom és tartozékai a honvéd fő- parancsnoksági épület miatt kisajátítandó lévén, az egyházközség feltétlenül ragaszkodott a kártalanítás azon módjához, hogy részére a várban, más alkalmas helyen templom, iskola és papiak építtessék, A honvédelmi minister úr e czélre a bécsi kapuval szemben fekvő Szupp-féle telket szerezte meg és az építkezést az egyházközség kívánságára a Verbőczy-utczában és a Fortuna-utczában azon szabályozási vonalon tervezte, melyet részünkről eredetileg arra az esetre vettünk kilátásba, ha a nevezett két utcza közötti telektömb, úgy, amint a m. kormánynál ez iránt már előbb külön kérelmeztünk, kisajátíttatnék. Koha azonban ezen kérelmünk sorsa felől akkor még nem voltunk tájékozva, a szabályozást önmagában is feltétlenül helyesnek ismervén fel, azt a templom építése alkalmából véglegesen megállapítottuk, megengedvén azt is, hogy az építkezéshez a bécsi kaputérből mintegy 12 nr terület foglaltassék el. József csász. és kir. főherczeg Ő Fensége a várban levő honvéd- ' főparancsnoksági épületet oly czélzattal vette meg, hogy a telket a Bánfíy- utczával és tovább a volt fehérvári kapáig fennálló apróbb házak telkeivel kiegészítse és a csatolandó új területen lakásához kertet létesítsen. Ez a szándék, melynek kivitelét kedves kötelességünknek ismertük előmozdítani, a Bánffy-utcza felhagyását, ez pedig viszont azt vonta maga után, hogy az alagút mellett fel a várba tervezett s részben már megépített lépcső áthelyeztessék. E részben határozatba ment, hogy, a lépcső a honvód- főparancsnoksági épületnek körülbelül éjszaknyugoti sarkára vitetvén fel, innen a várfal alatt mintegy 12 mtr szélességben dólfelé vegye irányát és a honvédfőparancsnoksági épület s a lovardaépület közötti utczába, ennek közvetítésével pedig a Szent-György-térre vezessen.