Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1889, 1890, 1891 (Budapest)

VIII. Vasutak

287 szólván, úgy hittük, hogy gondoskodni kell abban a főváros minden érdekéről, mely e hosszú idő alatt felmerülhet, vagy már épen számításba is vehető. így pl. már most számításba jöhet, hogy tekintettel a meghonosí­tandó uj temetkező d rendre, a halottak a kerepest temetőbe vitetni és on­nan fognak vasúton az uj temetőbe szállíttatni; a mi annak a szükségét vonandja maga után, hogy a kerepesi temetőbe a köztemetői vonalról egv kiágazás vezettessék; arra sem felesleges gondolni, hogy valami kiállítás fog rendeztetni olyan helyen, a hová vasút még nem vezet, de a hova köz­úti vaspályái közlekedés mulhatlanul szükséges lesz; ugyanez történhetik az árucsarnokoknál vagy más közintózeteknél. Ilyen eshetőségekre a tervezett szerződési pontozatokban nem talál­tunk semmi gondoskodást és méltán tarthattunk attól, hogy a szükség be­álltával a főváros a vállalat jó akaratától függne. Okulva az 1885-diki kiállítás alkalmával szerzett tapasztalatok, a mikor a főváros a városligetbe egy második vasúti vonal kiépítését elérni képes nem volt, okvetlenül szük­ségesnek tartottuk, gondoskodni a szerződésben arról, hogy a közérdek az érintett esetekben is érvényesüljön. Éhez képest méltányos módozatok mellett jogot kívántunk a fővá­rosnak a szerződésben biztosítani oly meghosszabbítások vagy kiágazások követelésére, melyek csak mint a többi vonalak alkatrészei felelhetnek meg czéljaiknak; remélvén, hogy a vállalat e részben annál kevésbé fog nehéz­séget tenni, mert hiszen a szerződések egyesítésével, helyesebben vonalainak véglegesítésével a coneessio jele%ntékeny meghosszabbítását is éri el. A mi a főváros szóban forgó határozatának a tarifák revíziójára vonatkozó rendelkezését illeti, nem hallgathattuk el azon észrevételünket, hogy a főváros jogi állása szerződésről szerződéire kedvezőtlenebbé válik. A legutolsó szerződés, t. i. a nagykörúti, a tiszta jövedelemre alapítja a főváros azon jogát, melynél fogva a tarifák leszállítását igényelheti. A mos­tani határozat a jogot már a tényleg kiűzetésre kerülő osztalékra fekteti. Természetes, hogy a tiszta jövedelem és os/.talék között a főváros hátrá­nyára jelentékeny különbség lehet. Ezért legalább is a nagykörúti szerző­dés határozmányát kíván* uk fenntartani. Végre tekintettel arra, hogy a Kálvin-tórről az egyetem-térre vezető kiágazás csak ideiglenes jeleggel bir s ha a státió-utc/ai vonal kapcsolatba jut a hálózattal, eltávolitandó lesz: e szerződésbeli intézkedést az uj szerződésbe is átvinni kívántuk, miután az okok, melyek annak idején e kikötés meg­állapítására vezettek, most is fennállanak és nem múló természetűek. A határozat egyéb intézkedéseinek bírálatába, melyek a fővárosnak tisztán vagyoni érdekeit érintik, nem bocsátkozván, kértük a fővárost, hogy fennebbi észrevételeink érvényesítéséről annál hathatósabban gondoskodjék, minthogy különben részünkről kénytelenek volnánk az eredeti szerződések által teremtett állapothoz ragaszkodni. A főváros ezek következtében e nagyfontosságu ügyet újabb tárgyalás alá vevón, a hálózat beváltásának és kiegészítésének kérdésében lényegileg úgy határozott, amint azt a fentebbiekben kívántuk, mit is megnyugvással vettünk tudomá'iü; az egyetem-téri kiágazásra nézve pedig, melyet a fő­város újabb határozatával is véglegesíteni óhajtott, fentartottuk azon ki­kötésünket, hogy e kiágazás csak ideiglenes lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents