Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)
IV. Vizvezeték
— 54 Összevéve már most a viz kétszeri emelésével s tisztításával járó költségeket, ezek ellenében utalunk a káposztásmegyeri tervezet ama mindenesetre sokkal nagyobb többköltségére, melyet a vizmünek a várostól való 11 kilométernyi távolsága a befektetendő nagyobb tőke kamatjai alakjában, de meg a kezelési költségekben is okvetlenül előidézne. Erre nézve még lesz alkalmunk költségvetési adatok alapján további összehasonlítást tenni. Az eddigiekben kimutatván, hogy a mesterséges szűrők rendszere ellen hygieniai és pénzügyi szempontból felhozni szokott ellenvetések helyükét meg nem állják, részletes javaslatunkat a végleges vízműre nézve következőkben van szerencsénk előterjeszteni : Az ó-budai Dunaág a jégtörőtől az ó-budai szeszgyárig, körülbelül 1800 méter hosszúságban, előszűrő-ágynak lenne berendezendő. E végből a jégtörőnél és ettől lefelé 1.800 méternyire egy-egy fenékgát (Grundwehr) helyeztetnék el, melyeknek koronája egy méterrel fekszik a sempont alatt. A szóban levő folyóágnak igy elhatárolt részéből a kavicsréteg a semponttól számitott 2*5 méter mélységig kiszedetvén. agyagból készült, 30—40 centiméter átmérőjű, lyuggatott drainage-csövek rakatnának le. A sürűebben fektetett csőhálózatra kavics, e fölé pedig homok helyeztetnék, mely szűrőágyazat a fenékgátak koronájáig, tehát minus 1 méternyire érne fel. A csőhálózat főágai egy, a part mentén (a partvonal és sempontvonal közt) elhelyezendő összefoglaló csővel köttetnének össze, mely utóbbira több helyen szívó aknák állíttatnának és ezekből szivattyúztatnék a viz. A drainage-hálózat mintegy 120.000 D-méter területtel bir, melyből 24 órán- kint 3 méteres szűrősebességgel 360.000 köbméter szűrt viz nyerhető. Nagy előnye e drainage-ágyazatnak, hogy felette folyván el a Duna vize, a felső szűrő réteget szüntelenül megújítja; az alsóbb réteget pedig a szándékba vett lassú szűrés mellett a szükséghez képest felülről mindig akadály nélkül fel lehet turkálni és megritkitani. Továbbá a viz az ágyazat felett szüntelen folyásban, mozgásban van és hűvös marad; mi által elkerüljük mindazt, a mi ülepedő medenczék alkalmazása esetében a növényi és állati életnek kedvez. Az ó-budai Dunaágnak előszűrőre való átalakítása, valamint az összekötő gyülcső fektetése nehézségbe nem ütközik, mivel a folyam ezen ága ideiglenesen elzáratván, az egész művelet nyugodtan álló vízben eszközölhető, elkerülésével a nagy költségnek, melyet eddigi gyiilcsöveink fektetésénél a szivattyúzás okozott. Miután még megemlitenők, hogy az ó-budai Dunaág a partról jöhető fertőzésnek nincs kitéve, külön is kiemeljük, hogy mivel az előszűrő ágyazat vizét felülről, nem pedig oldalvást nyeri, a Duna vízállásától teljesen független és mig a Duna vízállása 0 alul nem apad, a számitott vízmennyiséget minden körülmények között biztosan adni fogja, sőt e mennyiséget igen könnyen meg is lehetne kétszerezni, mert 500.000 köbméter nyerhetésére csak 4 méternyi szűrési sebesség kívántatik, a mi előszűrésnél a legkisebb aggodalom nélkül megengedhető. A part mentén fektetendő összefoglaló csőből külön nyerhető vízmennyiséget