Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - IX. Közúti vaspálya
XI. K ö z ú t i v a s p á 1 y a. Fővárosunk gyors fejlődése a helyi közlekedésnek megfelelő arányban fejlődését első sorban teszi ugyan kívánatossá, mégis mi sem bizonyosabb annál, bogy e tekintetben, más európai városokkal szemben még igen bátra vagyunk, s bár évről évre mutatkozik e terén baladás, az mindamellett egyáltalán ki nem elégítő. Az országos kiállítás alkalmából az arra hivatott tényezők buzgón fáradoznak a helyi közlekedési viszonyok lehető javításán, de mert a bajon gyökeresen csak az omnibus közlekedés teljes újjá alakításával és széles kiterjesztésével vélünk segíthetni, ez pedig sokkal nagyobb feladat, semhogy egyszerre, mintegy varázsütésre, megvalósítható volna, méltón lehet attól tartani, hogy miután a közlekedési eszközök már rendes körülmények között is elégteleneknek bizonyulnak, a kiállítás tartama alatt fővárosunk ebbeli fogyatkozásai még kirívóbbak lesznek. A magunk részéről megvagyunk győződve, hogy egy nagy város pezsgő életének elengedhetien követelménye a jó, kényelmes és olcsó helyi közlekedés megteremtése; ugyanezért azt a befolyást, a mit számunkra e tekintetben az 1870. évi X. t. ez. biztosít, igyekeztünk és igyekezni fogunk mindig kellőleg érvényesíteni; miután azonban e téren a kezdeményezés feladata a fővárost illeti, az orvosló intézkedés főleg innen várható, s hisszük, hogy a főváros mélyen érezve e feladatának fontosságát, késedelmezés nélkül teend meg mindent, miszerint a főváros fejlett közlekedési igényei és az ezek kielégítésére szolgáló eszközök az utóbbiak szabályozásával és kiterjesztésével egyensúlyba hozassanak. Ezek megérintése után a közúti vaspályáról a következőket jelentjük: A kerepesi úti vágányok egyenes folytatását képezendő külső vonalak szükségessé tevén egy uj fő állomás-hely létesítését, erre a társulat tervezetet mutatott be, mely szerint a múzeum körúton, a nemzeti színház bérháza előtt lett volna az állomási vágány lefektetendő. Sokkal czélszerűbbnek találtuk azonban, hogy a kérdéses vágány a múzeum körút másik oldalán, a hatvani és Gr. Karolyi utcza között létesíttessék. Az állomás hely berendezését tehát ez értelemben engedélyeztük, kikötvén