Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - VI. Vízvezeték

parton levő s a legideiglenesebbként engedélyezett vízmű úgy a szükséglettel szemben felette korlátolt vizszolgáltatási képességénél, valamint annálfogva sem alkalmas arra, kogy a balparti városrész vízzel való ellátásának alapjául vétessék, mert útjá­ban állván a város természetes fejlődésének és terjeszkedésének, már ezen egy oknál fogva is múlhatatlanúl eltávolítandó lesz. Kifejeztük továbbá, hogy a szándékba vett vízátvezetési művelet elé azért sem tekinthetünk megnyugvással, mert a vízmű-igazgató véleménye ellenére úgy va­gyunk meggyőződve, miszerint a budai vízmű nem képes tartósan annyi vizet szol­gáltatni, hogy azzal a balparti részeknek az ottani vízmű által nem fedezhető víz- szükséglete is kielégíthető volna, s így tartani lehet attól, hogy néhány év alatt a budai jó víz is a túlságos szivattyúzás következtében vagy megcsökken, vagy meg­romlik, a mikor is aztán bekövetkezik az állapot, hogy sem Budán sem Pesten nem lesz elegendő és jó víz. Miután mégis be kellett látnunk, hogy elutasíthatlanul szükséges, a fővárosi balparti részén most már állandóan érezhető nagy vízhiányon rögtönösen segíteni, azon kényszerhelyzetben voltunk, hogy a szóban forgó vízátvezetési művelettől, mely szerint a budai vízmű a pestivel a Margithídon, ennek két oldalán, a járda és a közúti vaspályái vágány között elhelyezendő egy-egy 200 mm. átmérőjű cső által köttetnék össze, hozzájárulásunkat meg nem tagadhattuk, mert a különbeni követ­kezményekért a felelőséget magunkra nem vehettük. Az átvezetés tervébe való beleegyezésünket mind a mellett egy feltételhez kötöttük. Miután ugyanis az egész javaslat csak azon alapulhatott, hogy a budai víz­műnek van és lesz a jobbparti részek által igénybe nem vett fölös vize, az átve­zetés önként érthetőleg csak a feleslegre irányulhat és semmi szín alatt nem terjed­het odáig, hogy annak következtében a budai víz mennyiségében érezhetően megcsök­kenjen, vagy minőségében megromoljék. — Ebbő] folyólag kikötöttük, hogy mihelyt azt tapasztalnék, hogy a két városrész vízvezetékének összekapcsolása kártékony ha­tással volna a budai víznek akár mennyiségére, akár minőségére, az összeköttetés azon­nal és feltétlenül megszüntetendő, még azon 5 éven belül is, melyre a pénzügymi- nisterium a híd igénybevételére az engedélyt megadta. Egyúttal intézkedtünk, hogy az említett szempontból részünkről egy bizott­ság szorgos ellenőrzést gyakoroljon. Egy alkalommal ajánlatba hoztuk, hogy a pesti végleges vízmű előmunká­latainak irányításával és intézésével egy külön bizottság bizassék meg, e tanács és a főváros küldötteiből akként alakítva, hogy a rendes tagokon kívül abban kinek- kinek műszaki közegei, nemkülönben azon szakértők is részt vegyenek, kiket az egyik, vagy a másik hatóság meghívni jónak látand. Feladatául kivántuk e bizottságnak kitűzni az eddig teljesített előmunká­latok mibenlétéről tudomást véve, megállapítani, hogy mely irányban kelljen azokat folytatni, megjelölni a helyet, hol legyen a telep felállítva, továbbá megállapodásra jutni a természetes vagy a mesterséges szűrők, avagy a vegyes rendszer alkalmazá­— 58 —

Next

/
Thumbnails
Contents