Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - V. Csatornázás

V. C s a t o r n á z á s. Az általános csatornázás évek óta tárgyalás alatt levő nagyfontosságú ügye a múlt év során abba a stádiumba jutott, hogy a főváros mérnöki hivatalában az önálló csatornázási osztály megalakíttatván, működését szép sikerrel megkezdette, sőt az általános tervet és programmot még az év vége felé előterjesztette. Ez általános terv mindenek előtt egy vegyes bizottmány által lesz tárgya­landó, melynek megalakítását és összehívását a fővárosnál szorgalmazni el nem mu­lasztottuk s reméljük, hogy az említett bizottmány munkálatával a jövő év folya­mán annyival is inkább el fog készülhetni, miután a szakkörök ismert nyilatkozatai szerint a csatornázási osztály által készített általános terv ellen lényegbe vágó észre­vételek nem igen fognak felmerülhetni. A mi magát a tervet illeti, ez a párhuzamos főgyűjtők rendszerén alapszik, melynek értelmében a főcsatornák a Duna folyammal párhuzamosan haladnának, ettől úgy elzárva, hogy azokba a folyóvíz be nem hatolhatna, ellenben a nagy esőzések alkalmával összetóduló vizeket a Dunába vezetnék, rendes időben pedig folytonos szivattyúzás által távolítanák el azokat a csatornákból. A szóban levő terv azonban csupán a fővárosnak a Duna balpartján elte­rülő részére vonatkozik. A jobbparti városrészek csatornázása régebbi megállapodás értelmében az úgynevezett vegyes rendszer szerint történik, akként, hogy a Dunával párhuzamos irányban haladó, több s külön külön kiömlővel biró főgyűjtő mellett a Dunára merő­leges irányban is vezettetnek főcsatornák. A különös helyi viszonyok által indokolt eme hetyes rendszertől azonban a főváros egy esetben, nevezetesen az ó-budai főgyűjtőnél eltérni óhajtott, s az első terv mellőzésével, mely szerint e csatorna a timár utcza irányában közvetlenül a Dunába szakadt volna, azt az újlaki főgyűjtőbe kivánta torkoltatni, attól tartván, hogy ha a csatorna közvetlenül a Dunába vezettetik, annak tartalma káros befolyást gyakorolna a lejebb fekvő vízműtelep vizére.

Next

/
Thumbnails
Contents