Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1881, 1882, 1883 (Budapest, 1883, 1884)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1883. évi működéséről - V. Vízvezeték

<

ságú m. kir. belügyminister nr véleményezés végett velünk közölvén, a magunk részéről mindenekelőtt kifogásoltuk, hogy a két vízvezeték a jövedelem szempontjából külön választassék, mit elfogadhatólag indokolni nem is lehetne; de különösen szót emeltünk az egész szabályzaton végig vonuló azon czélzat ellen, hogy a vízdíjak a>. okozott költségek szigorú arányában szabassanak meg, mert a vizvezeték sokkal fontosabb közegészségi intézmény, semhogy a díjtételek megállapításáúl egyedül a vízvezeték költségei vétethetnének mérvadóúl, első helyen lévén figyelembe veendők azon czélok és érdekek is, melyeknek valósítása és kielégítése végett a vízmű egyáltalán létesíttetett. A vízműben a főváros nem akarhatott magának jövedelmi forrást teremteni, hanem igenis akarnia kellett a közegészség követelményeit és polgárainak érdekeit e részben kielégíteni, ha másként nem lehet, áldozat árán is. Ennélfogva ha bizonyos mértékig igazolt is a törekvés, hogy a vízvezeték költségei a fővárosnak megtérüljenek, ámde e törekvésnek határt kell hogy szabjon ama másik, sokkal fontosabb érdek, hogy t. i. a vízvezeték általános használata mindenkire nézve könnyű szerrel lehetővé tétessék, a mi a tervezett kétszeres díjtételek mellett a budai kültelkeken semmikép nem történt volna. Ennek közelebbi okadatolására elegendő arra utalnunk, hogy a kérdéses díjtételek mellett csak eg}^ közép nagyságú telek és épület után már százakra menne az évenként fizetendő vízdíj. Arra pedig, hogy évenként csak a vízért fizessen ily nagy összeget, a ki csak kikerülhetlenül nem szorult a vízvezetékre, bizonnyára senki magát elhatározni nem fogná s így a szándékba vett magas díjaknak az volna következménye, hogy kiki úgy gondoskodnék vízszükségletének ellátásáról, mint azt ennek előtte tette. Ez pedig kárára volna a közegészségnek és vállalatnak egyaránt.

A mondottak mellett nem csekély fontosságú érdek az is, hogy a szabadban, a villákban való lakhatás lehetőleg előmozdíttassék. Az erre szolgáló módok között pedig első helyen áll az, hogy a jó víz, mint elsőrendű életszükséglet, kényelmes nyerése csekély áldozat ellenében biztosíttassék.

Ezek alapján javasoltuk a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrnak, hogy a főváros által megállapított díjtételek, s ezekkel együtt a kulcs is felére leszállíttassanak, illetőleg a beltelkekre piécenként 1 frt 50 krban, mulatókertek után pedig □ ölenként 10 krban megszabott évi díj a kültelkekre is alkalmaztassék, annál inkább, mert igazságtalan is volna, hogy jóllehet a kültelkeken a vízvezeték csak a nyári hónapokon által használtatik, ennek daczára a díj mégis kétszer oly magas legyen, mint a beltelkeken.

Ellene szóltunk továbbá a szóban forgó vízdíjszabályzat büntető szabványainak is. Ezek szerint ugyanis a vízpazarlás, vagy mint abban mondatott „víztékozlás“ birsággal lett volna sújtandó. A kültelkeken azonban, hol a vízmérő általánosan kö- telezőleg van behozva, vízpazarlásról alig lehet szó, s ha mégis előfordulna, gondoskodva van az óra által constatált többletnek utólagos megtérítéséről; oly intézkedés, mely a takarékosság biztosítására a büntetéssel való fenyegetés nélkül is tökéletesen elegendő, s ha valaki e mellett is túlterjeszkedik a víz használatában, kétségtelenül többre volt szüksége, mely nagyobb vízszükséglet kiegészítéséről őt nemcsak vissza— 35 —