Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1881, 1882, 1883 (Budapest, 1883, 1884)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1882. évi működéséről - Befezés
Befej ezés. Bezárván az 1882. évre vonatkozó ezen jelentésünket, nem tehetjük ezt a nélkül, hogy a kegyes támogatásért, melyben a magas kormány által a múlt évben is részesítettünk, mélyen átérzett köszönetünk és hálánknak kifejezést ne adjunk, kérvén egyúttal, miszerint a főváros jólétének hatáskörünkben eszközlendő előmozdítására irányulandó törekvéseinket jövőre is azon jó indulattal istápolni méltóztassék, melylyel eddig mindig találkozánk, mikor a főváros érdekében valami hasznosat, üdvösét czéloztunk. Végül van szerencsénk az általunk kezelt alapok 1882. évre vonatkozó zárszámadását, és az 1883. évre szóló belkezelésiköltség előirányzatot idezártan azon megjegyzéssel felterjeszteni, miszerint ezen jelentésünket mellékleteivel együtt kinyomattuk és megfelelő számú példányban az országgyűlés mindkét házának, valamint a főváros tanácsának is megküldöttük. Kelt Budapesten, a fővárosi közmunkák tanácsa 1883. deczember 8-án tartott üléséből. Podmaniczky Frigyes s. k. alel nők. Rupp Imre s. k. miniszteri osztálytanácsos.