Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1878, 1879, 1880 (Budapest)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1878. évi működéséről

46§. szám. 1879. Nagyraéltóságu magyar királyi Ministerium! Az 1870. X. törvényczikk 27-dik §-ának megfelelőiem sietünk az általunk kezelt fővárosi pénzalap és egyéb alapok 1878. évi zárszámadásait a törvény által kötelessé­günkké tett évi jelentés kíséretében tiszteletteljesen bemutatni. Az építési kedv és bajiam még mindig nem ocsúdott fel azon csapások súlya alól, melyek azt 1873-ban érték, és melyek folytán a fővárosnak oly hőn óhajtott és szépen megindult fejlődése már nehány éven által csaknem teljesen megakasztatott. Másrészt az ország pénzügyi viszonyai sem engedték meg az általunk kezelt és a felvirágoztatás előmozdítására rendelt alapok bővebb részeltetését, úgy, hogy e téren is csak a legszükségesebbekre szorítkozhatunk. Daczára ezen mostoha körülményeknek, az adott viszonyok szőkébb keretében is iparkodtunk a törvény által reánk ruházott jog és hatáskör korlátain belül intézkedni és megelégedéssel mondhatjuk, hogy — miként azt ezen jelentésünk részletei igazolják — igen sok irányban haladás és javulás észlelhető. Pénzügyeink, habár nem is a legkedvezőbbek, de mégis teljesen rendezvék, és igy habár lassan, de biztosan haladhatunk az ösvényen, melyre léptünk s mely eddig a főváros rendezése és jövő felvirágzásának biztosítása érdekében sikeresnek és üdvösnek mutatkozott. Múlt évi működésünk egyes mozzanatai és részletei a következők: í

Next

/
Thumbnails
Contents