Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1878, 1879, 1880 (Budapest)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1878. évi működéséről - IV. Ördögárok
9 eg‘y nagyobbszerii kórházat szándékolt építtetni, az ebből eredő pőczefolyadéknak levezetését az ördögárokba kívánta eszközölni és e tekintetben a főváros hatóságával alkudozásba ereszkedett. Buda főváros volt hatósága ugyan a kórház pőczeanyagának levezetését az ördögárokba a létező körülmények közt nem engedélyezte; közegészségi szempontból nem is engedélyezhette, de áthatva azon meggyőződéstől, hogy az ördögárok kérdésének elintézése továbbra nem halasztható, egy vegyes bizottmányt küldött ki az ügynek tüzetes vizsgálata és a létező bajoknak orvoslása tekintetében való javaslat előterjesztése czéljából. A kiküldött bizottmány meggyőződött arról, hogy az árok szabályozása szükséges, és hogy a pőczeanyagnak levezetése csakis fedezett árokban történhetik; ennek alapján azon javaslatot tette, hogy a nyílt árok a vérmező északi végétől kezdve egész a Szent János hídig (Horváthkert déli végén) létező medrében nyílt árokképen szabályoz- tassék; a Szent-János hídtól pedig a Ráczfürdő előtti már beboltozott részig a létező támfalak felhasználása mellett beboltoztassék, a katonai kórház számára a déli vaspálya udvartól a Szent-János hídig egy utczai csatorna építtessék, a Ráczfürdő és Duna közti része pedig, mely már több mint 80 év előtt beboltoztatott, továbbá is használatban maradjon létező alakjában. A főváros hatósága ezen javaslatot el is fogadta, és a magas magy. kir. minis- terium, valamint a katonai hatóság a javaslatot helybenhagyták, ez utóbbi kijelentvén, hogy 30.000 írttal járuland a költségek fedezéséhez, ha a csatorna 1809-diki év végéig elkészül. A fővárosi mérnöki hivatal az elfogadott javaslat alapján a szükséges terveket dolgozta ki, és az előirányzott költséget 127720 frtnyi összegben számította ki. Azonban pénz hiánya miatt a műnek létesítése lehetséges nem volt. Időközben a fővárosi közmunkák tanácsa lépett életbe. Buda főváros fennállott hatósága 1870-dik szeptember hó 13-án kelt 13047. számú átiratával (889 1870 kmt. sz.) az egész ügyet a fővárosi közmunkák tanácsához tette át, kifejezést adván azon nézetének, hogy ezen műnek létesítése az 1870-diki X. törvényczikk értelmében egészen a fővárosi közmunkák tanácsát illeti, és hogy a költségek a fővárosi alapból fedezendők, miután ezen szabályozás, illetőleg beboltoztatás országos ügynek tekintendő. A fővárosi közmunkák tanácsa nem oszthatta ugyanezen nézetet, de áthatva azon meggyőződéstől, hogy az ördögárok kérdésének kellő megoldása az egész jobb parti városrészre nézve nagy fontossággal jár, a Tabánra nézve pedig életkérdés, mind közegészségi, biztonsági és szépitési tekintetben az 1870. X. törvényczikk által reája ruházott kötelességét szem előtt tartva, felkarolta az ügyet. Mindenekelőtt az egész tárgyat műszakilag tüzetes vizsgálat alá vétetni elrendelte. Ezen a műszaki osztály által eszközölt vizsgálat folytán kiderült, hogy a városi hatóság részéről előterjesztett tervben tartalmazott eszméknek foganatosítása részint lehetetlen, részint pedig alig felelne meg a kitűzött czélnak. Első helyen a Ráczfürdőtől a Szent-János Ilidig terjedő részben létező támfalak a boltozatnak felvételére és biztos viselé2