Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1874 (Budapest, 1875)

VI. Egyes főbb intézkedések és szabályozások - 17. Utczák, utak és terek elnevezése

*0© 51 (sík’ Ennélfogva a többször előforduló utczanév egy helyen mindig meghagyatott, a többi ugyanazon nevet viselő utczák pedig uj elnevezéssel lettek ellátva. b) Tekintetbe vétetett a főváros részéről némely elnevezés iránt kifejezett óhaja, például a Liszt-utcza, fővámtér, Desewffy utcza stb : nevek megállapításánál. c) Csak ritkább esetekben használtattak a tulajdonnevek s inkább az utczában levő nagyobb épületek, paloták, vagy az utczák irányára, fekvésére, és a főpontra, mely­hez vezetnek, voltunk figyelemmel. d) Az eddigi utczanevek előtt előforduló számok például: 2 szív utcza és 3 szív utcza, sok zavart idézvén elő másoknál pedig, például: 2 sas-, 2 oroszlány-, 3 kapás- stb. tökéletesen feleslegesek lévén, azokat egyáltalában kihagyandóknak tartottuk annyival is inkább, mert az utcza sajátlagos neve megmaradt s csak ott történt változás, hol ugyan­azon nevet eddig két utcza viselte. — Ez elvek alapján azután több mint száz uj utcza- elnevezés lett megállapítva. Nem tartózhatik e nevek felsorolása e jelentés szűk keretébe, annyival kevésbé, mert e nevek legnagyobb részének az egyes utcza sarkokon leendő kitétele és használatba vétele iránt a fővárosi hatóség részéről az illető táblák elkészítése és kifüggesztése által a szükséges intézkedések már megtétettek. Néhány fővonalat azonban mégis kiemelendőnek tartunk, melyek eddig egy ne­vezet alatt fordultak elő, s most a könnyebb megjelölés tekintetéből több nevet nyertek. Ilyenek a belső körút, és a Dunapartok. A belső körút, mely a vácziutat, országutat és mészárosutczát foglalá magában, a következő részekben a következő neveket nyerte: a) A vaspálya indóháztól a Deáktérig : Váczi körút. b) A Deáktértől a kerepesi útig : Károly körút. c) A Kerepesi úttól a szénatérig: Muzeum körút. d) Maga a Szénatér : Calvintér. e) Az eddigi mészáros utcza : Vámház körút. A Dunapart és Dunasor nevek, melyek nagy hosszaságban nyúlnak el a főváros két oldalán, s azok mentében, valamely egyes ház felkeresését esaknem lehetetlenné teszik, miértis a pesti, valamint a budai oldalon 4—4 részre osztatván, a következő elnevezése­ket nyerték: A pesti oldalon: 1- ör. Az újpesti határtól a Margithidig: újpesti rakpart. 2- or. A Margithidtól a lánczhidig : Rudolf rakpart. 3- or. A Lánczhidtól a fővámházig : Ferer.cz József rakpart. 4- er. A fővámháztól a határig : Csepel rakpart. A budai oldalon: 1- ör. Ó-Buda felső határától a Margithidig: Ó-Budai rakpart. 2- or, A Margithidtól a lánczhidig: Margit rakpart. 3- or. A lánczhidtól a Sáros fürdőig: Várkert rakpart. 4- er. A Sárosfürdőtől a határig; Gellert rakpart. 7*

Next

/
Thumbnails
Contents