Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1874 (Budapest, 1875)
II. A sugárút
10 ©&» azonnal, az 1873. September 9-étől számított kamatokat pedig félévenként utólagosan, és pedig minden év Mártzius hó 9-én és September hó 9-én pontosan lefizetni. Az a és b pontokban kikötött tőke- és kamatfizetések az 7. alatt idezárt, a szerződő felek között íennforgott leszámolási viszonyt kitüntető és e pótszerződés kiegészitő részét képező hivatalos számvevőségi jelentés 4-ik oldalán foglalt táblázat szerint fognak eszközöltetni. c) Az 1873. évi Junius 30-áig eszközölt leszámolásra nézve, mely szerint vállalkozók még 5,545.257 frt. 43 kr. tökével vannak tartozásban, megjegyeztetik, hogy a sugárút létesithetése ózdijából megszerzett ingatlanságoknak a fővárosi közmunkák tanácsa nevére történt átruházása után felmerült illetékek, — a mennyiben a fővárosi közmunkák tanácsa azok megfizetésére köteleztetnék, — e leszámolásnál tekintetbe és számításba nem vétettek és hogy ennél fogva ezekre nézve az 1872. évi Mártzius hó 9-én kötött szerződés továbbra is iránytadó leend. Megjegyeztetik továbbá, hogy a 2 7. alatt idezárt, és e pótszerződés kiegészitő részét képező számvevőségi kimutatásban foglalt 18 ingatlanság után az azok megszerzése körüli ügyvédi eljárások költségei az 1873. Junius hó 30-áig történt leszámolásnál még tekintetbe nem vétethetvén, a mint azok kimutatása lehetségessé válik, az ezek után eredő tartozás és követelések szerződő felek között azonnal és pedig készpénzben fognak kiegyenlittetni. d) Vállalkozók tartoznak a sugárút kijelölt vonalát 1877. november hó 1-éig kinyitni és járhatóvá tenni. e) Vállalkozók tartoznak a sugárút fővonalát 1879. November hó 1-éig 25 házhely kivételével teljesen beépíteni. Az említett 25 házhelyre nézve pedig kötelezve vannak vállalkozók az építést minden esetre mégl879. November 15-ke előtt megkezdeni és akként folytatni, hogy az ezen helyeken emelendő épületek 1880. Május elsejéig fedél alá helyezve és az állványok és építkezési anyagok a kocsi úttól, úgy mint a járdától eltávolitva legyenek. (Első pótszerződés 1-ső pontja.) f) Végre kötelesek vállalkozók a mellék utczákat 1884. Május 1-éig szabálysze ‘e házakkal beépíteni. (Főszerződés 10-ik pontja.) 2. §• Ellenben kötelezik magukat vállalkozók: a) Az 1874. évi Május 1-től számítandó 2 év alatt vagy is 1876. Május 1-ig a sugárút fővonalának a körtér és váczi ut közötti részében, lehetőleg a nagymező utcza és gyár utcza között, különös tekintettel a XI. csoportra, a jelenleg építkezés alatt álló 14 házon kívül, még legalább 10 házat teljesen felépíteni. A jelenleg építkezés alatt álló 14 ház a következő: a) a gyár és nagymező utczák közt fekvő X. csoportnak 7 háza; ß) a nyolczszögtér 4 háza és 7) a XVI. csoport 3 háza. b) Vállalkozók beleegyezésüket adják, hogy az 1872. évi Martins hó 9-iki szerződés értelmében általuk óvadékul letett vagy annak kiegészítésére leteendő értékpapírok a fővárosi közmunkák tanácsa által, de annak veszélye és költségeire, hitelműveletre felhasználtathassanak mindaddig, mig vállalkozók az e pótszerződés 1-ső czikkének a. pontja értelmében, a hátralevő tőketartozások leróvását ismét tényleg meg nem kezdik ; és oly megjegyzéssel, hogy az e hitelműveletek utján nyerendő kölcsön összegek első sorban az ut építéséből származó összes költségek fedezésére forditassanak. c) Vállalkozók kötelesek a fővárosi közmunkák tanácsának, az 1-ső §-nak b) pontja értelmében félévenként fizetendő kamatokra, 60.000 az az hatvanezer forint erejéig mindenkor hitelt nyitni, akként, hogy az e czimen felveendő kölcsönösszegek, mindenkor a legközelebb esedékessé válandó kamatöszegekbe beszámíttassanak és ez által törlesztessenek. 3. §• Az 1872. évi Mártius hó 9-éii kelt szerződés 13. czikke és általában mindazon intézkedése, mely a sugárúton tervezett úttest elkészítésére vonatkozik, ezennel hatályon kívül helyeztetik és következő szerződési határozmányok által helyettesittetik: a) A fővárosi közmunkák tanácsa megbízza az általános municipális hitelintézetet, a frankó- magyar bankot és az Erlanger és fiai bankházát, ez utóbbiak pedig mint vállalkozók egyetemleges