Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1873 (Budapest, 1874)

I. Budapest általános szabályozásának és beosztásának tervezete

8 alatt határozottan nyilatkozzanak, váljon az utcza nyitást saját költségükön kivánják-e eszközöltetni, mert ez idő lefolyása után, az e czélra szükséges telkek feletti rendelke­zés, akár beépitést, akár más nemű hasznosítást illetőleg, többé korlátoztatni nem fog. Az illetők e felhívásnak eleget nem tevén, a szóban álló utczakinyitás végképen elej- tettnek tekintendő. 2. Eredetileg megállapittatott, hogy az illető érdekeltek hozzájárulása mellett a zöldfa-utcza, az Imre utcza irányában, a csillag-utczáig meghosszabbittassék. — Mi­után azonban az érdekeltek hozzájárulásukat ki nem jelentették, s így arra nézve haj­lammal sem látszottak bírni; miután továbbá e szándékolt utcza nyitástól alig 15 öl. nyíre egy másik utcza, a 3 pipa utcza nyilása létezik, a mészáros-utcza vonalának pedig ily közelségben kétszer leendő megszakítása már szépségi tekintetből is kikerü­lendő; miután végre valamely fontos forgalmi vagy közlekedési érdek, ez utcza megnyitást annyival kevésbbé igényli, mert nemcsak közvetlen szomszédságában van a 3 pipa-utcza, hanem nem igen messze van az ugyanazon iránybani közlekedés két főere t. i. a két-nyul utcza és a Dunapart: a zöldfa-utczának az Imre utcza irányában leendő folytatása elejtetett, az Imre és Csillag-utczák találkozásánál tervezett tér he­lyett pedig csak is a sarkoknak illő gömbölyitése határoztatott eh 3. Miután a városi hatóság előterjesztései alapján elhatároztatott, hogy a váczi, kerepesi, kőbányai, üllői és soroksári utak a vámokon kívül 18 öl szélességgel birand- nak s ezenfelül jobbra balra 3—3 ölnyi előkertekkel látandók el, azon kérdés merült fel, váljon mily módon lesz ez utakon az építés megengedhető, zárt sorban-e ? vagy külön állólag is? Szépészeti szempontból elhatároztatott, hogy rendszerint a zárt sor­ban való építkezés fogadtatik el, ha azonban egyik vagy másik tulajdonos egészen Ön­álló épületet akarna emelni, erre ugyan az engedély szinte meg fog adatni, de oly kö­telezettséggel, hogy jobb és bal szomszédjaitól legalább 3 ölnyi távolságban álljon. — Ez által azonban nem leend kizárva, hogy valaki egész épületét a zárt sor vonalán be­lül is, vagy a szomszéd falához zártan akként építse, hogy ablakai például saját kert­jére vagy telkére nyíljanak, mert a főszempont, melyet a tanács megóvandónak tartott, abban rejlik, hogy azon nem szép, sőt kellemetlen benyomás, mely a gyakran előfor­duló tűzfalak által idéztetik elő, lehetőleg kikerültessék. 4. A szabályozási tárgyalások folyamában azon nézet is felmerült, hogy a vá­rosligetbe vezető fasort környező diszkerteken keresztül, úgy azok hosszában t. i. párhuzamosan a fasorral jobbra és balra egy-egy uj utcza, valamint azok széliében szinte két uj utcza nyittassék meg. A fasor hosszában nyitandó utczák azonban semmi fontossággal nem bírnak, mert egyrészt jobbra és balra számtalan már készen levő párhuzamos utcza létezik s másrészt a városliget és annak környéke közmulató helynek s illetőleg üdülési lakhelyeknek lévén fenntartandó, a forgalom itt soha rendkívüli len­dületet nem nyerend. — Valamivel fontosabbnak látszott a kerteknek széliében való utcza nyitás különösen a Hajtsár-utczának folytatása, mely fontosság onnan eredt, hogy a Hajtsál* ut a tervezett átjáró segítségével az államvaspálya udvarán keresztül közve­títette volna az egyenes közlekedést a külső Lipótvárossal. Miután azonban, a később érintendő, a város és vasut-társaság közt létrejött egyesség értelmében a vasút áthida­

Next

/
Thumbnails
Contents