Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1870, 1871, 1872

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1872. évi működéséről - II. A sugárút

9 utak, utczák és házhelytömbök ma még tökéletesen rendezetlen állapotban vannak. — Itt csak megemlítendönek tartjuk, hogy e nagy területnek, az egyes főutak által alakí­tott részeiben úgy a nyilvános épületek, u. m. elöljáróság, iskola, templom stb. részére szükséges telkekről, valamint vásárcsarnokokhoz szükséges területekről és szabad kisebb-nagyobb befásított terekről bőven van gondoskodva. Pestváros általános szabályozási és beosztási tervének nagy munkálata ekként be lévén fejezve, a közmunkák tanácsa az év végével egy hitelesítő bizottságot küldött ki, melynek feladata, ezen szabályozásoknak a műszaki osztály által úgy saját, valamint Pest városa tervpéldányaiba leendő pontos átvételét ellenőrizni. Budaváros általános szabályozása és beosztásához a fővárosi közmunkák taná­csa mindeddig nem foghatott, mert habár a szükséges elöintézkedések, miként ezt múlt évi jelentésünkben volt szerencsénk előadni, mind megtétettek, a háromszögellési és lejtmérési adatok mindeddig kezeihez nem szolgáltattak. Miután azonban a pénzügyminister úr kinyilatkoztatá, hogy az e munkának kivitelével megbízott catasteri osztály feladatát csaknem befejezte s hogy a szükségelt adatok és tervek legfeljebb i8y3. márczius haváig a tanács rendelkezésére fognak szol­gáltatni, Budának szabályozási terve is még 1873-ban fog tárgyalás alá vétetni s igy 1874-ben már az egész, időközben törvény útján egyesített Budapest fővárosra nézve meg leend állapítva azon terv, mely nemcsak évek hosszú sorára határozza meg a főváros fejlődésének módját, de reményelhetöleg magának a fejlődésnek is egyik hat­hatós tényezője fog lenni. II. A sugárút. A m. k. közlekedési és igazságügyi ministeriumoknak még 1871. évi deczember havában egyetértöleg hozott határozataival, melyek által a kisajátítási jog ellen, 38 ér­dekelt tulajdonos által tett észrevételek másodfokulag is elvettettek, véglegesen meg volt állapítva a kisajátítási terv, s csak a kártalanítási ár mennyiségének újabb egyezségek utján vagy az 1868. LVI. t. czikk értelmében esküdtszékileg leendő megállapításáról lehetett szó. Mielőtt azonban ez eljárás eredményét s egyáltalában az összes sugárúti ingat- lanságok birtokba vételét tárgyalnók, szükségesnek tartjuk mindenekelőtt azon nagy horderejű szerződésről megemlékezni, mely az egész sugárút kivitelére nézve lett megkötve. Miután ugyanis a sugárút létesítésére szükséges összegek a törvényhozás által megszavaztattak s a megindított egyezkedési kísérletek is már az 1871. év folyamában 2

Next

/
Thumbnails
Contents