A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)

II. rész. Az iparos társadalom [Névjegyzék]

181 Balkányi Imre épületasztalos m. 1881- ben Jákóhalmán szül., u. ott 1898-ban Béna Sándornál szab. fel. Segéd Félegy­házán, Jászladányban és Budapesten volt. Önálló mester lett 1906-ban. A vi­lágháborút az orosz és olasz frontokon harcolta végig, 1917—20-ig olasz hadi­fogságban volt. Neje: Fekete Ágnes. Baráth János sütő m. Jászberényben 1900-ban szül., Kispesten 1927-ben szab. fel. Három évig mint segéd fejlesztette szaktudását. 1930-ban finom és fehér sütödét alapított. A Nemz. Hadseregben teljesített katonai szolgálatot. Neje: Se­lyem Teréz. ifj. Bóna János csizmadia m., katonai szállító (saját ház). Szül. 1870-ben, fel­szab. 1888-ban, atyja műhelyében. 1894 óta önálló. Egyike a község legtekintélye­sebb iparosának. Hoszú éveken keresz­tül elnöki tisztet töltött be. A dalárok örökös díszelnöke, az Ipt. alelnöke. A közs. képv. test. tagja volt 18 éven ke­resztül. Napjainkban a közéleti szerep­léstől visszavonultan él. Neje: Forgács Etelka. Csőké István hentes és mészáros m. Jákóhalmán 1906-ban szül., u. ott 1923- ban szab. fel. Hét éven keresztül dolgo­zott, mint segéd. Székét 1930-ban ala­pította. Hentesáruból Budapestre is szál­lít. Neje: Lajkó Erzsébet. Fejes István kerékgyártó m. 1878-ban Jákóhalmán szül., 1897-ben szab. fel. Jákóhalmai, kiskunfélegyházai, ceglédi és mezőtúri segédévek után 1903-ban műhelyt alapított. Egy segédje van. Ipt. elölj, tag, tanonc vizsg. biz. tag. Részt- vett a világháborúban, hadifogságban volt. Neje: Gál Rozália. Fejes Béla kerékgyártó m. 1906-ban szül., 1922-ben szab. fel. Tanítómestere édesatyja volt, aki mellett továbbra is megmaradt. Neje: Sedon Erzsébet, eskü­vőjük 1930-ban volt. Fejes János szabó m. Szül. 1892-ben, felszab. 1909-ben. Jeles budapesti műhe­lyekben fejlesztette szaktudását. A technológián szaktanfolyamot végzett. 1921-ben alapította műhelyét. Az Ip. Kör elnöke, a Kath. Legény Egylet tit­kára, a közügyek lelkes harcosa. Az Ipt. megalapításában jelentős része van, amelynek első elnöke, törvh. biz. tag, stb. stb. A világháborúból az orosz és olasz frontokon vette ki a részét. Neje: Molnár Juliánná. Fejes Kálmán cipész és felsőrészké­szítő m. 1908-ban szül., 1924-ben szab. fel. Budapesten és Jákóhalmán segédke- dett. Szaktanfolyamot a budapesti tech­nológián végzett. 1931 óta folytatja ön­állóan az ipart. Katonai szolgálatot a Nemz. Hadseregben teljesített. Fejes Mátyás szabó m. Jászjákóhalmán 1881-ben szül., Budapesten 1898-ban szab. fel. 1904-ben önállósította magát. Műhe­lyében egy segédet foglalkoztat. Az Ipa­ros Körben vezetői tisztet tölt be, az Ipt. jegyzője. Neje: Kovács Amália. Forgács István hentes és mészáros m. (saját ház). Szül. 1883-ban, felszab. 1906-ban. Segéd három éven keresztül volt. Székét 1909-ben alapította. A Gazda Kör alapító tagja és v. v. tagja. Részt- vett a világháborúban, az orosz fronton harcolt. Lékó Sándor lábbeli készítő m. Jákó­halmán 1892-ben szül., Bóna János mes­ter mellett 1907-ben szab. fel. Szeged, Szentes, Cegléd, Budapest, stb. voltak segédéveinek állomáshelyei. Vegigküz- dötte a világháborút, kit.: kisezüst és bronz vit. é., K. cs.-k. 1919-ben műhelyt nyitott. Az Ipt. elölj, tagja, a tanonc vizsg. biz. tagja, közs. képv. test. tag, stb., stb. Neje: Borics Erzsébet. Lendvai Bertalan épület- és bútoraszta­los m. (saját ház).1896-ban szül., 1914- ben szab. fel. Segéd Szolnokon, Abony- ban, Csepelen és Jákóhalmán volt. 1921- ben alapította műhelyét. Az Ipt. elölj, tagja, az Ip. Kör vál. tagja, a Dalárda ellenőre, stb. Résztvett a világháború­ban, hadifogságban volt. Neje: Borics Mária. Muhary Géza asztalos m. Jászjákóhal­mán 1898-ban szül., ott is szab. fel 1915- ben. A háború alatt az olasz fronton har­colt. Segéd Budapesten és Jákóhalmán volt. 1922 óta önálló. Neje: Balázs Ilona. Molnár Béla csizmadiamester. Molnár István lábbelikészítő m. (saját ház). 1883-ban szül., 1900-ban szab. fei, atyja műhelyében, ahol meg is maradt mint segéd. 1908 óta önállóan folytatja az ipart. Az Ipt. elölj, tagja, a szakoszt. elnöke, a tanonc vizsg. biz. tagja, stb. Neje: Valient Ilona. Molnár László cipész m. Szül. 1876- ban, felszab. 1893-ban. Kiskunfélegyházái és jákóhalmai mestereknél segédkezett, 1897-ben önállósította magát. Egyike a község legrégibb mestereinek. A J. O. K. vál. tagja, az ipt. elölj, tagja. Az orosz fronton harcolt. Neje: Harangozó Mar­git. Béla és László fiát a szakmára ne­velte. Nagy András lábbelikészítő m. Jákó­halmán 1881-ben szül., u. itt Fejes Mi- hálynál 1898-ban szab. fel. 1900-ban lett

Next

/
Thumbnails
Contents