A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)
I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás
113 mindenütt a hátramaradottakra is. Miután azonban nálunk a hátramaradottak igen nagy szerepet játszanak, főleg a keresők aránylag rövid élettartama, továbbá az aránylag alacsony keresetek miatt, aminek következtében megtakarítások a munkások körében ritkák, nálunk a hátramaradottakról való gondoskodás nélkül alig lehetett gondolni a kérdés megoldására. Bárha a felsorolt államok egynémelyikében a vonatkozó törvények rendelkezései talán inkább csak papíron vannak meg, másoknál pedig most folyik az életbeléptetés, holott már évekkel ezelőtt hoztak megfelelő törvényt — mégis tény az, hogy Középeurópában Magyarország maradt utolsónak. Nyilvánvaló tehát, hogy itt olyan kérdésről van szó, amit a szociális viszonyoknak az államok közötti kölcsönhatása miatt is rendezni kellett és ahol súlyos veszélyek felidézése nélkül tovább késedéi- meskedni alig lehetett. Mondottuk, hogy a törvény korszakalkotó. Az, még pedig több szempontból. Elsősorban talán kormányzati szempontból. A kormány ezzel a törvénnyel ugyanis világos bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a háborút követő kilengések nyújtotta tapasztalatokból nem a megtorlás, hanem a meggyőzés, a megelőzés és a gyógyítás útjára vezető következtetéseket vonta le, nem úgy, mint az 1514-i parasztlázadás leverése után az akkori uralom, amely a közvetlen bosszúálláson kívül, annak befejeztével nemzedékre kiható büntetést alkalmazott a jobbágy szabad köl- tözködési jogának felfüggesztése által. Kitűnő hisztórikusaink rámutatnak arra az összefüggésre, amely a parasztlázadás véres leverése és a jobbágyságnak helyhezkötése közt egyrészt, a török diadalmas előnyomulása közt, másrészt minden bizonnyal tényleg fenn is állott. Politikai okosság tehát, ha bizonyos mértékig azonos helyzetben nem azt a következtetést vonja le a kormány, amit talán az emberi indulatok szívesebben látnának, hanem azt, ami célszerűbb. Miután azonban a politikai okosságnak ilyen nyilvánvaló megnyilatkozásai nálunk is sokkal ritkábbak, mint azt az ember gondolná, a kormány azon elhatározását, hogy a szociális gondoskodás terére lép, a törvény korszakalkotó mivoltának első és talán legjelentősebb szimptomájának tartjuk. Korszakalkotó a törvény társadalmi szempontból. Valószínűleg nemcsak azt a feszültséget fogja csökkenteni, amely a munkaadó és munka- vállaló közt fennáll, hanem — és talán főleg — azt, amely a nyugdíjképes tisztviselő és a máról holnapra élő munkás közt újabb időkben kifejlődött. A tisztviselő és a munkás közti mély szakadékot nemcsak az úr és nem úr, nemcsak a glasszékesztyű és a kormos tenyér, a postás- vagy vasutasuniformis és az olajos munkászubbony kérdése, hanem talán még nagyobb mértékben az támasztotta, hogy az egyik akkor is kap fizetést, nyugdíj formájában, amikor már nem tud dolgozni, míg a másik utolsó lehelletéig kénytelen dolgozni, hacsak leszármazottja el nem tartja, ami ma ritkaság. Amikor a munkás is megkaphatja a maga kis nyugdíját, akkor érzésben, függetlenségben közelebb jut ahhoz a kistisztviselőhöz, ahhoz a kispolgárhoz, aki alapjában véve műveltségben, társadalmi fontosságban nem áll nálánál magasabb fokon és akit tőle a fixfizetés és az aggkori ellátás széles árka választott el. A demokratizálódásnak, az eddig különböző polcokon elhelyeződött és egymástól elkülönült társadalmi 8
