A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)

I. rész - Dálnoki-Kováts Jenő: Koszorús mesterek

103

seit megkoronázza az aranykoszorús mester címének elnyerésével. A második tárlat aranykoszorús mesterünknek kiállított munkájáért az állami elismerő díszoklevelet hozta, a harmadik tárlat keretében rendezett második aranykoszorús mesterversenyben azonban nem vehetett részt, mert erre a kiállításra készült remekét az utolsó percekben egy dán gyáros vásárolta meg. Távolmaradása e tárlatról mindenesetre sajnálatosnak mondható, de kárpótol bennünket az a tudat, hogy messze külföldön hirdeti Zimmermann munkája a magyar ipar kiválóságát.

ZWICK JÓZSEF kádármester. Zwick József 1872-ben szül. Soroksáron. Atyja, hogy a magyar nyelvet megtanulja, már nyolc éves korában Szabadszállásra küldte. Időközben szülei elhaltak és nagyszülei gondoskodtak neveléséről. Nagyatyja kádárműhelyében 1884-ben kezdi meg tanulóéveit és amint felszabadul, nagyatyja azonnal külföldre küldi. Első állomása Bécs, ahonnan Hamburgba kerül és itt Adolf Klüvert híres hordókészítő mesternél kapott alkalmazást. Eredeti céljához híven, itt sem időzik sokáig, és amint úgy érzi, hogy elsajátította mindazt, amire ebben a műhelyben alkalma kínálkozott, tovább megy Potsdamba, majd innén ismét tovább Kölnbe, természetesen mindenütt néhány hónapig munkát vállalva. Következő állomásai: Mainz, Mülnheim, Basel, Bern, Lausanne, Őrbe. Itt hosszabb ideig időzik egyik legjelesebb kádármesternél és itt éri nagyatyja halálának híre, amely megszakítja külföldi tanulmányait és hazaszólítja. Két évig segédkezik a vállalat vezetésében. Elérkezik katonai kötelezettségének ideje, amelynek kitöltése után ismét visszakerül és mint a Zwick A. és Fia cég beltagja vezeti az üzemet. Ezután csendes, szorgalmas munkában telnek el az évek. Zwick József családot alapít, a vállalatot erősíti és ebből a csendes polgári családi életből zavarja ki őt a világháború, amely őt, mint katonaviselt népföl- kelőt, azonnal fegyverbe szólítja. A gyászos Potiorek-féle visszavonulás idején tűzvonalba kerül és a szerbek fogságába esik. Ezután az elképzelhető legnagyobb szenvedésekkel teljes öt keserves esztendő következik, amely szomorú idő részleteit inkább mellőzzük és csupán azt említjük meg, hogy a szegény foglyot végigdobálták az egész Balkánon, onnan át Olaszországba, majd Franciaországba. Itt is egyik táborból a másikba, míg végre 1920 elején a svájciak vöröskeresztes vonatja hozza a minden megpróbáltatáson keresztülment mestert haza családjához. Talán felesleges mondanunk, hogy idehaza is romokat talált, újra kellett kezdenie az építést. Ekkor alapította meg cégét és nehéz megpróbáltatásokon keresztül odaadó, becsületes munkával haladt előre, amíg végül az 1925. évi Országos Kézművesipari Tárlaton elnyerte az aranykoszorút.