A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)

I. rész - Dálnoky-Kováts Jenő: Koszorús mesterek

87

magát. Az első munkát bizony nehezen sikerült megszerezniük. Az első megbízás egy nehéz tiszta műkovácsolt rácskapura szólt, amely ékesen hirdette alkotója tudását. Jöttek is a megbízások ezután egyre sűrűbben és a cég az 1900-ban Párizsban rendezett világkiállítás magyar csoportja részére is készít munkát. A következő évben elnyeri a kereskedelmi miniszter iparművészeti nagyérmét, az azután következő évben a kétezer koronás nagy díjat, Turinban kitüntetést, St Louisban aranyérmet, Milanóban díszoklevelet és 1907-ben Forreider Józsefet a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki.

1915-ben Forreider társától megválik és egyedül folytatja keserves küzdelmeit, amelyek bizony meghazudtolják azokat a reményeket, amelyek őt annak idején Berlinből hazatérni késztették.

Forreider József már kora ifjúságában arra volt hivatva, hogy a magyar iparosságnak dicsőséget szerezzen. Szerzett is, ahol csak tehette, egész generációk kerültek ki a keze alól és ha ma nem ismerik az országban mindenütt a nevét, annak igazán nem ő, hanem a mostoha hazai viszonyok az okai.

Hencz Vilmos

Az 1925. évben rendezett I. Országos Kézművesipari Tárlaton Forreider József egy művészi kivitelű sírrácsot állított ki, amelyet az elszakított magyar földben nyugvó szülei sírjára készített. Ez a sírrács az aranykoszorús mester címét hozta meg Forreider Józsefnek, az elszakított területen pedig nyugodtan pihenhetnek a szülők, akiknek emlékét a hálás gyermek remekmű alkotásával örökítette meg.

HENCZ VILMOS zongorakészítőmester. (Önéletrajz) Komárom- megye, Guta községben születtem, 1879 január hó 1-én.

Atyámnak, ki London, Párizs és Berlinben szerzett dicsőséget a magyar műbutormunkásnak, Gután volt az asztalosműhelye. Ezen oknál fogva érthető tehát, hogy nem volt könnyű sor a gyermeknevelés. Pedig voltunk ám elegen.

Nyolcéves koromban atyám megállapította, hogy az alkotás terén valóságos zseni vagyok, mert oly billentyűszerkezetet konstruáltam, mely a szék deszkájára alkalmazva, automatikusan olyan nagyszerű tűszúrást produkált, hogy nem volt az a türelmes vendég, ki ijedtében fel nem ugrott volna helyéről. Nem kevesebb leleményességgel oldottam meg a templom harangjának elnémítását is, melynek alapján nem volt olyan legény a faluban, ki aznap meg tudta volna szólaltatni az elnémult ha