A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)

I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás

73 alig' lehet helyénvaló és valóban jog’gal kérdezhetné a fővárosi háztulaj­donos, hogy hogyan jut ő ahhoz, hogy a vidék kisiparosságának aggkori megélhetését jelentős részben ő fedezze, vagy mi köze a vidéki földbir­tokosnak a fővárosi kézműves öregségi gondjaihoz. Tehát csak arról lehet szó, hogy a kötelező aggkori biztosítással a kézműiparosságnak írjuk elő azt, hogy mi módon tartozik saját anyagi erejéből a maga egy­kori megélhetéséről gondoskodni. Lehet ezt a kényszert is érvekkel alá­támasztani, amint azt is elő lehetne írni, hogy hány éves korban tartozik az önálló kézműves megnősülni és legalább hány gyermeket kell nem- zenie, mert a kézművesosztály társadalmi pozíciójának megőrzése és megfelelő utódok nevelésének biztosítása szempontjából ez igen fontos azonban az ilyen gondolkodásmód közeljár a szocialista észjáráshoz és a polgári elemek esetében fölötte aggályos. Ha azonban ezektől a meggondolásoktól eltekintünk és abból a fel­tevésből indulunk ki, hogy maga a kézművesiparosság követeli a kötelező nyugdíjbiztosítást — bár be kell vallanunk, inkább az iparos-nyugdíj ról hallottunk és azt is gyakran abban a vonatkozásban, hogy ha tud az állam tisztviselőinek nyugdíjat adni, miért nem ad akkor az egész éle­tükben becsületesen dolgozó kisiparosnak is — akkor is igen alapos meg­fontolás tárgyává kell tenni, hogy mit mondjon ki a törvény kötelezőén és mit bízzon az egyes egyedek saját.belátására. Nyilvánvaló és nem szorul bizonyításra, hogy akkor, ha a kéz­művesiparosságnak az aggkoráról óhajtunk gondoskodni, oda kell töre­kedni, hogy őt ezzel polgári mivoltában ne csökkentsük és lehetőleg el kell kerülni, ami az elproletárosításnak még csak a látszatával is bír. Ha pedig ez így van, akkor figyelembe kell venni a polgár önrendelke­zési jogát legalább annyiban, hogy kinek-kinek saját életszínvonala sze­rint biztosítunk nyugdíjat. A munkásnál ez a különbség automatikusan adódik a fizetések szerint ingadozó járulékok alapján, ahol a nagyobb keresetű ember természetszerűleg nagyobb nyugdíjat fog élvezni, mint a kisebb keresetű. Az önálló kis- és kézművesiparosnál pontosan meg­állapított jövedelem nincs, a tényleges jövedelmet senki sem ismeri és arra külső ismérvek alapján is alig lehet megbízhatóan következtetni. Tegkevésbbé alkalmas a fizetett adónak az alapulvétele. Tehát magára a biztosítandó egyénre kell bízni annak a díj foko­zatnak a megállapítását, amelybe tartozni akar. Tovább is kell azon­ban mennünk és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kisipari tevékenység nem fosztható meg teljesen vállalkozási jellegétől sem és annak, aki bizonyos életkor elérése után nem évi járadékot akar élvezni, hanem egyszerre egy kerek összeget óhajt kézhez venni, hogy annak segélyével üzemét bővítse, annak vezetését fiára vagy vejéré hagyja és maga csak a nyereségből és beruházott pénzéért kamatot kap­jon, ezt lehetővé is kell tenni, Ennek pedig csak az az egy módja van, hogy az állam ne ragaszkodják a Társadalombiztosító Intézetnél való tagsághoz, hanem elégedjék meg a biztosítási kényszer kimondásával, ennek követését ellenőrizze, de engedje meg azt, hogy ennek a kényszer­nek más biztosító intézetnél való biztosítás útján is lehessen megfelelni. Nemcsak az átmeneti időre fontos ez, amikor van sok iparos, akinek már van életbiztosítása, hanem a továbbiak folyamán is igen jelentős.

Next

/
Thumbnails
Contents