A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
fel az életbe, ad ki a világba, e mellett tartja tradícióit és arculatán kifejezi a magyar faj iparűzői karakterének igazi vonásait“. Valószí: ű azonban, hogy Szávay Gyulának ez a megállapítása a jelenlegi ipartestületi intézménynek inkább csak külső habitusára vonatkozik; csak elismerés azért, hogy az ipartestületeknek „szertartás nélküli meghitt köreiben még mindig él valami meleg visszaérzés a céh-hez“; mert tanulmányának más helyein az ipartestületi reform irányának a tartalommal és hatáskörrel való ellátást jelöli meg, sőt körvonalozza is azokat az anyagias és erkölcsi természetű teendőket, amelyektől az ipartestület lüktetőbb életét, hatékonyabb szerepét, gazdasági jelentőségét várja. Dános Árpád dr., aki a kézműves- és kisipart érdeklő kérdésekkel ugyancsak mélyrehatóan foglalkozik s az ipartestületi intézményt is szakszerű bírálat tárgyává tette, legújabban megjelent Iparos Kátéjában1) részletesen ismerteti az ipartestületi intézményt, érdemi bírálatot azonban nem mond róluk; amikor azonban kijelenti, hogy a kézműipar jövője nagyrészt az ipartestületi élet fejlődésétől függ“ s megállapítja, hogy az iparosok egymagukba nem képesek mindazokat az intézményeket megteremteni, amelyekre az iparnak okvetlenül szüksége van s amikor leszögezi, hogy „az ipartestület az a keret, ahol az azonosérdekű iparosok egyesülnek és megteremtetik azokat a szervezeteket, amelyek nélkül nem boldogulhatnak“ s hogy „az ipartestületek fejlesztése, a csupán közös erővel elvégezhető munkára való igénybevétele: a kézműipar jövője érdekében feltétlenül szükséges“, akkor indirekte azt is megállapította, hogy a mai ipartestületek nem töltik be azt a hivatást, amely reájuk várt. A Szávay-féle megállapítással összhangban van — és ezt hajlandók vagyunk mi is aláírni — a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának az 1927. évi jelentésében olvasható az a kijelentés, hogy a „négyévtizedes múltú ipartestületek nehéz időkben becsülettel és híven teljesítették törvényes helyi érdekképviseleti hivatásukat és az értékes, intelligens iparosgeneráció egész sora került ki nevelőiskolájukból; tekintélyt, megbecsülést szereztek az iparostársadalomnak, komolyszámba veendő tényezői lettek a városi életnek.2) Azt, amiért az ipartestületi intézményt mai alakjában és hatásában nem tarthatjuk megfelelőnek, Szávay Gyula idézett munkájában nagyjában és egészében felsorolja, amikor a hatósági hatáskör egyes tételeit a következőkben állapítja meg:3) 1. Mindaz, amit az 1884. évi XVIII. ipartörvény felsorol és az ipartestületekre ruház. 2. Ezeket kiegészítőleg mindaz, amit az 1922. évi XII. novella az előbbiekhez csatol. o. Az ipari békéltetés I. fokú ügykezelése, mely visszaadatik a testületi hatáskörnek. 4. A tanviszony és munkaviszony-1. fokú illetékessége szintén visz- szahárul a testületekre. (Az ipari segédszemélyzettel szemben felmerülő ’) Dr. Dános Árpád: Iparos Káté, 215. old. (Athenaeum kiadása.) Kereskedelmünk és iparunk az 1927. évben. (A budapesti kereskedelmi és iparkamarának a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez intézett évi jelentése. Budapest, 1928.) ’) Szávay Gyula: A magyar kézművesipar problémája, 36. es 37. old.
