A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
III. rész - Dr. Gyuris István: A szegedi ipartestület
74 szab. fel. A technológián szabászati tanfolyamot végzett. Mint segéd kiállításon elism. oklevelet és díjat nyert. 1911-ben lett önálló. Az ipt.-nek 3 éve elöljárója, a szabó ip. ifj. egy. ügyv. elnöke. 27 hónapi frontszolgálatot teljesített. Kis ez., br. v. é., K. cs.-k. kitüntetése van. Neje: Sipos Ilona. Tóth Ferenc kötélgyártómester, Sárkány u. 11. Szegeden 1897-ben szül., 1918- ban szab. fel. Több városban fejlesztette szaktudását. 1929-ben nyitotta meg önálló műhelyét. A haditengerészetnél több ütközetben vett részt. Neje: Csűri Mária. Tóth Gyula vendéglős, Vaspálya u. 3. Tóth János úri szabó m, Remény u. 24. Mezőtúron 1869-ben szül., 1885-ben szab. fel. Budapest, Kolozsvár, Arad, Szeged voltak segédi működésének állomásai. 1898-ban nyitotta meg önálló műhelyét. A VI. Függetlenségi Kör könyvtárnoka, a Móravárosi Társ. Kör alelnöke. Részt- vett a világháborúban. Neje: Korpási Ilona. Tóth Mihály cipészmester, Földmíves u. 22. Makón 1888-ban szül., 1906-ban szab. fel. Aninán, Nagyváradon, Temesvárt és Szegeden volt segéd, majd munkavezető. 1929-ben önállósította magát. 1 segédet és 1 tanoncot alkalmaz. Mint segéd arany érem kitüntetést nyert. 8 hónapig harcolt a fronton. Neje: Ménesi Ágnes. Tóth Imre bádogos és szerelő m., Kárász u. 14. Szegeden 1898-ban szül., 1915- ben szab. fel. Hosszú és alapos gyakorlatszerzés és a Brittig cégnél 3 évig vezető segéd minőségben szerzett tapasztalat után 1928-ban nyitota meg önálló műhelyét. 1—2 segédet foglalkoztat. A román és olasz fronton volt és ott kis ez., br. v. é. és K. cs.-k. kitüntetést kapott. Nőül vette Szabó Juliannát. Tóth István kovács m., Harmat u 1. Sándorfalván 1890-ben szül., 1907-ben szab. fel. Aradon, Budapesten, Miskolcon, Szegeden stb. fejlesztette szaktudását, 1% évig üzletvezető volt, elvégezte a gőzgépkezelői, elektrotechnikai, gyógypat- koló szaktanfolyamot és 1922-ben önálló lett. A tanoncvizsg. biz. tagja, a szakoszt., az Alsóvárosi Ip. Kör és Szegedi Társadalmi Kör vál. tagja. A világháború szerb és orosz frontján harcolt. Br. v. é. és K. cs.-k. kit. van. Tóth István cipész m., ipt.-i elnök, Jókai u. 21. Kisteleken 1884-ben szül., 1903-ban szab. fel. Szegeden és Kisteleken fejlesztve szaktudását, 1911-ben nyitotta meg önálló műhelyét, amelyben 2 segéd és 2 tanonc közreműködésével dolgozik. Az ipt. volt elöljárója, 1929 óta pedig közbizalomnak örvendő elnöke, aki nagy buzgósággal viseli szívén az iparos érdekeket. A világháborúban a haditengerészetnél teljesített frontszolgálatot. Neje: Juhász Rózái. Tóth István úri-, női cipész m., Boldog- asszony sugárút 41. Szegeden szül. 1886- ban és édesapja üzemében szab. föl 1902- ben. Segéd éveit több helyen töltötte, gyarapítva és fejlesztve szaktudását amíg 1913-ban önálló lett. Üzemében 1 segéddel úri-, női-, gyermekcipőket és csizmákat készít. A világháború kezdetétől fogva 1918-ig szolgálta a hazát a szerb és olasz frontokon harcolva. Kit.r kis ez., br. v. é., K. cs.-k. Neje: Boldizsár Terézia. Tóth István női szabómester, Polgár ucca 21. Tóth József autószerelő m., Tisza Lajos körút 69. Telefon 28-55. Aradon 1898-ban szül., 1916-ban Aradon végezte a felső fémipariskolát, Budapesten, Romániában,. Aradon és Szegeden nagy gyakorlatra téve szert, többek közt egy autóüzem vezetője is volt, majd 1930-ban önállósította magát. A világháborúban mint hadapród- őrmester harcolt az olasz fronton, megsebesült és 4 évig fogságban szenvedett- Neje: Endreffy Irén. Tóbiás Ferenc kárpitos és díszítő m.r Somogyi u. 15. Szegeden 1897-ben született, itt is szab. fel 1913-ban. A Mil- hoffer cégnél művezető volt, maid 1921 óta önálló mester. A világháborúban 9 hónapig harcolt a fronton. Neje: Szek- szárdy Anna. Tóth Pál, műbútorasztalosmester, Báró Jósika u, 13 Szegeden 1899-ben született. A felső ipari szakiskola elvégzése után és nagyobb praktizálás után 1922- ben alapítotat üzemét. 4—5 segéddel és 3—4 tanonccal dolgozik. Az egyetemi szakmunkákat részben ő végezte. A szegedi felsővárosi ifj. egylet sportosztá- lyának igazgatója. Az albán fronton harcolt, megsebesült. Kitüntetése: K. cs.-k., seb. érem. Neje: Katranecz Julianna. Török Béla kárpitos és díszítő m., Zrínyi u. 10. Magyarmajdán 1898-ban született, Szegeden 1915-ben lett segéd, 1927- ben önállósította magát. 1 tanoncot alkalmaz. Neje: Tombács Rozália. Török György asztalos m., Püspök u. 11/b. Szegeden 1905-ben szül., 1923-ban Erődi Jánosnál szab. fel. Jobb mestereknél folytatta segédi gyakorlatát, míg" 1930-ban önállósította magát. Szorgalmas, törekvő iparos, elismert szakember-