A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)

III. rész - Dr. Gyuris István: A szegedi ipartestület

42 rában szab. fel. 12 évig volt segéd, majd 1920-ban önállósította magát. A világ­háborúban 1 évi frontszolgálatot teljesí­tett. Neje Cseszkó Julianna. Kónya György mű- és épületlakatos m., Szent László u. 7. (Saját ház). Telefon 13-08. Szegeden 1863-ban szül., 1880-ban szab. fel. Budapesten, Wienben, Prágá­ban, Karlsbadban fejlesztette szaktudá­sát, 2 évig a technológián, 2 évig az ipar- művészeti iskolában tanult és 1893-ban önálló lett. A városi gőzfürdő, a kultúr­palota, a dohánygyár, a közkórház, a ta­karékpénztár és még sok köz- és magán­épület szakmunkái dicsérik kiváló ava- tottságát. Ő készítette a fogadalmi temp­lom díszvasrácskapuit is, valamint az egyetem gyermekklinika összes lakatos, az összes klinikák rácskerítéseit és a püs­pöki palota összes lakatos és rács­munkáit. Azelőtt 40—50, most kisebb számú munkás dolgozik villanyerőre berendezett üzemében. 270 tanoncot képezett ki. A párisi világkiállítá­son nagy ezüst érmet, azonkívül több ezüst érem és oklevél kitüntetést nyert. A mester- és tanoncvizsg. biz. mester­elnöke. Kónya György Kónya János Kónya János építési vállalkozó, Római körút 23. Szegeden 1868-ban született, 1883-ban szabadult fel. Oklevelét 1892- ben nyerte, majd 1894-ben önálló lett. Résztvett a cs. kir. csapatkórház, alsó­városi nagy népiskola, ügyvédi kamara, pionir kaszárnya, a honvéd csapatkórház építéseinek vezetésében és a kiszombori iskolák, felsőközponti templom, dinamit- raktár, számos magánpalota stb. terve­zésében és kivitelezésében. 102 tanulót nevelt, miért úgy az iparegyesület, mint a keresk. minisztérium elismerésével tűn-, tette ki. 23 éven át törvh. biz. tag volt. Ipt. elöljáró, jelenleg számvizsgáló, a felsővárosi iparos körnek elnöke, jelenleg díszelnöke. 3 fiával együtt résztvett a világháborúban. Egyik fia hősi halált halt. Neje: Dóczy Etel. Kopasz Imre hentesmester, Fodor u. 36. Szegeden 1878-ban szül., Kern Ottó­nál 1895-ben szab. fel. Budapesten, Hód­mezővásárhelyen, Szegeden töltötte se- gédi éveit, majd üzletvezető lett és 1902- ben megnyitotta saját üzletét, mely kézi­gépekkel van felszerelve. Az olasz fron­ton harcolt, kis ez., kétszer br. v. é., K. cs.-k. kitüntetése van. Neje: Bakácsi Ro­zália. Imre fia szintén a szakmában mű­ködik. Kónya Illés mézeskalácsosmester, Szt. István tér 5. Szegeden 1884-ben szül., 1903-ban szab. fel, Körösi Lajosnál se- gédeskedett,majd 1919-ben önállósította magát, átvéve Körösi Lajos cca 50 évvel előbb alapított üzemét. 1925-ben a Baross kiállításon ezüst éremmel tüntették ki. Részvett a világháborúban. Neje: Benkő Mária. Korda László műasztalos m., Kölcsey u. 5. Szegeden 1900-ban szül., 16 éves korában elvégezte a faipari szakiskolát, majd 8 évig jeles szegedi mestereknél praktizált. 1924-ben önállósította magát. Saját tervei alapján műbútor és lakberen­dezési tárgyakat készít. A most folyó egyetemi berendezéseket is ő készítette részben. Résztvett az 1930-as mintavásá­ron egy modern diófa úriszobával. Fiatal kora dacára a szakoszt. jegyzője, az Asz­talos Mesterek Orsz. Szöv. szegedi cso­portjának vál. tagja stb. Neje: Ekker Mária. Kormányos János műasztalos m., Hét­vezér u. 51., Zákány u. 44 (saját ház). Tel.: 22-77. Szül. 1882-ben Szegeden, 4 polgári elvégzése után 1900-ban szab. Budapesten volt segéd, elvégezte a fa­ipari szakiskolát, majd hosszabb német- országi tanulmányútra ment. Üzemét 1905-ben alapította. Motorerő 45 HP., 10 drb szakgép és 8 segéd áll rendelkezésére. Ipartelepéről számos nagyarányú munka került ki. Kitüntetései 1924 (Baross ki­áll.) díszoklevél, 1910 (Makó) díszoklevél, 1912 (Milánó) arany oklevél. Ipt. elölj tag, v. szakoszt. jegyző, alelnök, a Ró­kusi Ip. Kör igazgatója, a Felsővárosi Ip. Kör vál. tagja stb. Résztvett a világ­háborúban, 25 hó orosz és olasz írsz. Neje: Kovács Erzsébet. Korponai Ferenc fodrász m., Remény u. 50. Csókán 1890-ben szül., 1906-ban szab. fel. Szegeden, Budapesten és Kecs­keméten gyarapította szakismereteit és 1912-ben lett önálló. Műhelyében 1 segé­det és 1 tanoncot foglalkoztat. A világ­háborúban 8 hónapig szolgált a fronton, megsebesült, majd 3 évig orosz fog­ságban volt.

Next

/
Thumbnails
Contents