A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
33 Az az ellenállás, amelyet a magyar nemzet és társadalom az osztrák kormány önkényes rendelkezéseivel szemben burkoltan és nyíltan kifejtett, az 1859. évi császári nyiltparanccsal szemben is érvényesült s ezért a céheknek ipartársulatokká átalakulása igen lassúmenetű volt; a magyar kormány még a kiegyezés után is foglalkozni kénytelen velük, mert egyes törvényhatóságok az abszolut-uralom megszűntével nemcsak a császári nyiltparancsot tették félre, de egyenesen a Klauzál-féle rendeletet tették használatba. Beállott az a helyzet, hogy az új magyar köz- igazgatás az ipar gyakorlását szabályozó, elismerten irányadó törvényes rendelkezésnek mindjobban hiányát érezte s ez arra indította a minisztériumot, hogy hozzáfogjon az első magyar ipartörvény tervezetének az előkészítéséhez és azt az érdekeltségnek és a sajtónak véleményezése alá bocsássa. így jött létre az a törvényjavaslat, amelyet Gorove István földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter 1869 október 21-én az ország- gyűlés képviselőházában benyújtott, amely azonban csak 1872 március 16-án léphetett életbe, mint 1872. évi VIII. törvénycikk. Az 1872. évi VIII. t.-c.-be foglalt ez az első ipartörvényünk a császári nyiltparancs alapján készült, az iparszabadság terén azonban még tovább ment, a céheket pedig kifejezetten megszüntette. Első ipartörvényünkön piros fonálként húzódik végig az 1. §-ában leszögezett az az elv, hogy ,,A magyar korona területén minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátái közt, bármely iparágat, ideértve a kereskedést is, bárhol önállóan és szabadon gyakorolhat“. A kiskorúak (2. §) és jogi személyek (3. §) ipargyakorlása is lehetővé tétetett, sőt az iparos iparát helyettes vagy bérlő által is űzhette (27. §). Korlátlan lön a tanonctartás is (29. §), csak egyes, közbiztonsági, közerkölcsiségi, közegészségi vagy más köztekin- tetékből egészen szabadjára nem hagyható iparok voltak korlátozó szabályozás alá vehetők. Az új törvény szerint mindenki annyiféle ipart űzhetett, ahányfélét akart; módjában volt több üzlethelyiséget tartani, fióküzleteket nyitni, vásárokra járni, stb. Ez a szinte korlátlan szabadság, amely az évek folyamán a gyakorlati életben „szabadossággá“ fajult, a nagyipar- és a tőkés-vállalkozás által amúgy is szorongatott kézművesiparosságot maga is képes le- endett a tönk szelére juttatni; ezt a lehetőséget csak fokozta és siettette az 1872. évi VIII. t.-c.-nek 83. §-a, mely a céheket most már törvény erejével megszüntette: A jelen törvény életbeléptetésétől számított 3 hó alatt valamennyi fennálló céh megszűnik. Ha a volt céhtagoknak többsége ezen törvény életbeléptetése után 9 hó alatt ipar társulatot alkot, a megszűnt céh vagyona ezen társulatra száll, ellenkező esetben á volt céhtestület vagy (ma a céh közgyűlése által közhasznú iparcélokra adományozandó és ha a gyűlés ily határozatot hozni nem akarna, a társulati vagyonnak ipari célokra való fordítása iránt az illető törvényhatóság fog határozni. A kézművesség ezzel a rendelkezéssel teljesen magára hagyatott, szinte mesterségesen szétszóratott; elvonatott tőle az az utolsó védekezési lehetőség is, amelyet a régi hagyományokból táplálkozó s az erkölcsi erőket és védekezési lehetőségeket úgyahogy még mindig fentartó céhei', vagy színleg társulatokká átszervezett utódaik nyújtottak. 3
