A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)

I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra

26

Az 1625. évi XL. t.-c.-nek se lehetett azonban sok gyakorlati eredménye, mert a magyar országgyűlés azt néhány év múlva megújítani kényszerült. Ez az 1625. évi LXXI. t.-c. már amellett tanúskodik, hogy az intézőkörök a céhek túlkapásait megelégelték s ezeknek valóban szigorral igyekeztek elejét venni, miként az az itt teljes szövegében közölt törvénycikkelyből látható:

,,71-ik cikkely. A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó árúi értékének szabádyozását, az az ellen vétőktől vagy ellenszegülőktől behajtandó büntetés alatt a megyékre bízzák.

1. §. A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó árúinak értékét is a megyék szabályozzák.

2. §. Az ily szabályozás ellen vétő eladókat, fia az.eladó tárgy érték< 12 frtot túlhalad, ugyanannyi frt büntetéssel, hai pedig túl nem haladja, vagy el nem éri, az eladó tárgy elvesztésével büntessék, amit a megy< szolgabírái azonnal végrehajtanak s ami két részben a megye szükségeire, egy harmadrészben pedig magának a végrehajtónak jár.

3. §. Ha pedig a fentebb említett, úgy a mértékekre, mint az eladó árúkra nézve leendő szabódy ozásnak és ennek végrehajtóisómak valaki az urak, nemesek, szabad városok és véghelyiek, vagy a parasztok közül is ellenszegülne, vagy azt bármi módon megakadályozná, akkor az ilyen ellenszegülőt elölegesen a megyére idézvén, az alispánok hivatalos megkeresésére 100 frt büntetésben, a parasztokat pedig az alispánok egyenként 40 magyar forintban a dolog tiszta valóságéinak megelőző kiderítése után, annyiszor, amennyiszer elmarasztalj óik, melyet az ilyen urak, nemesek, szabad városok és tisztviselők, véghelyiek és parasztok ingó- és ingatlan vagyonából minden jogorvoslat mellőzésével vegyenek fel és az két részben a megye szükségeire, egyharmadrészben pedig magának az alispánnak járjon, fenmaradván a magános polgárok ellen a városi tanács, s ennek vonakodása esetén a megyei bírák részére a végrehajtás.

4. §. A bőröket pedig az ország honosainak kárára (a vásárok idejét kivéve) idegenek előzőleg meg ne vegyék, azoknak a megyék alispánjai vagy a helyi hatóságok út jóm végrehajtandó elkobzás terhe alatt. De az ország lakosainak elővásárlási joga azokra nézve épen s erőben maradjon.“

Az életfentartás nehézségei, a kézművesipar létföltételére kedvezőtlen behatások még* inkább fokozódnak a kuruc-labanc világban, a török ellen megindított fölszabadító hadjáratok idejében és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt. A folytonos nyugtalanság a céhek beléletében is zavarokat idézett elő és olyan súlyos visszaéléseket váltott ki, amelyeknek következtében mind hangosabbá és általánosabbá lesz az az óhaj, hogy a hatalmukban túltengő kézműves céheket meg kell rendszabá- lyozni. Ez a rendszabályozás a szatmári békekötés (1711) után, Ili. Károly alatt kezdetét is vette.

Az országgyűlés ugyanis az 1715. évi LXXIX. cikkelyben törvényt hozott a céhek visszaélései ellen s a következőképen rendelkezett:

■ „A karok és rendek megelégedésüket találják abban, hogy Őfelsége a kézmüv est ói rsu la tok kihágásainak megszüntetését (amely társulatok